Tállai András a parlament lépcsőjének Méltóságos Ura

Reggel 4 hírlevél
Amit 2021-ben tudni kell, minden reggel.

Tállai Benzinárcsökkentő Andrást két dologgal biztosan nem lehet megvádolni.

  1. Kerüli a kampányfotózásokat.
  2. Kerüli a kampánytalálkozásokat a választópolgáraival.

De mit lehet tenni, ha egyéb elfoglaltságai (államtitkárság, NAV-vezetése) miatt csak a hét három napján tudja járni a választókerületét? Hát a választókat kell elvinni a Méltóságos Úrhoz egyenesen az Ország Házába.

Fotó: hejokeresztur.hu

És ha Tállai András le akarja nyűgözni a választóit, akkor nem lehet megállítani. Ahogy ő maga fogalmaz:  

„A kormányzatban rám bízott feladatok ellenére a legfontosabb mégis az, hogy Önökért és választókerületünk fejlődéséért legjobb tudásom szerint mindent megtegyek!”

A Borsod megyei 7-es számú választókerületbe 54 település tartozik. A Tállai Tours szeptemberben indult, a képviselő, államtitkár, NAV-vezér, fociklubelnök a Facebook-oldala alapján szeptember 4-én fogadta az első megutaztatott csoportot.

Látogatást tettek az Országházban Igrici település érdeklődő lakosai. A Világörökség részét képező épület nevezetességeinek megtekintése után üdvözölhettem őket.Fotó: PETER MUNKACSI

Az igriciek a különjárattá alakított iskolabusszal jöttek:

És azóta sincs megállás.

"Nemesbikk településről érkeztek ma az Országházba. Az épület legszebb helyiségeinek látogatása és az érdekességekkel teli idegenvezetést követően váltottunk egy pár szót a megjelentekkel."Fotó: Tállai András/Facebook
"Látogatócsoport Hejőszalontáról. Választókerületem kis településéről az érdeklődők az őszi ülésszak első ülésének napján érkeztek, így egy mozgalmas napon tapasztalhatták meg az Országház-látogatás élményét!" Fotó: Tállai András/Facebook
"Ároktő községből érkeztek vendégeim akik felejthetetlen élményekkel gazdagodtak az idegenvezetés alatt, míg végigjárták az Országház épületét."Fotó: Tállai András/Facebook
"A mai, munkával teli napon érkeztek Hejőkeresztúr lakosai az Országházba. Elmondásuk szerint nagyon tetszett nekik az impozáns épület és érdekes információkkal gazdagodtak az idegenvezetés alkalmával!"Fotó: Tállai András/Facebook
"2011-ben a Világörökség részének választott épületben láttam ma vendégül Tiszadorogma lakóit, akikkel a látogatás alkalmával találkoztam pár szó erejéig és egy közös képet is készítettünk." Fotó: Tállai András/Facebook
"Egy kis időre átvettem az idegenvezető szerepét és meséltem első parlamenti élményeimről vendégeimnek, akik ma Muhi településről érkeztek."Fotó: Tállai András/Facebook
"Szakáld településről fogadtam vendégeket. Lassan 20 éves képviselői múlttal a hátam mögött, a mai napig jól esik, amikor meglátogatnak választókerületem lakói az Országházban."Fotó: Tállai András/Facebook
"Látogatók Hejőbábáról. A tárlatvezetésen résztvevők a nevezetességek megtekintése mellett a mai plenáris ülés alkalmával betekintést nyerhettek az Országgyűlés munkájába."Fotó: Tállai András/Facebook
"Sok Országházban jártam már, de a magyar a legszebb! A sajóládi vendégeimmel érkező ifjú úriember nagyon élvezte a mai napot és mosollyal az arcán nézte végig a szebbnél-szebb termeket, folyosókat."Fotó: Tállai András/Facebook
"A kormányzatban rám bízott feladatok ellenére a legfontosabb mégis az, hogy Önökért és választókerületünk fejlődéséért legjobb tudásom szerint mindent megtegyek! Köszönöm a sajóhídvégieknek a látogatást!"Fotó: Tállai András/Facebook
"Az Emőd városából érkezők is csodájára jártak Országházunk szépségének. A mai napig büszkeséggel tölt el, hogy ebben az épületben képviselhetem Önöket!"Fotó: Tállai András/Facebook
"A Tiszatarjánból érkező vendégeimmel egyetértettünk abban, hogy az országon és településükön is egyre jobban meglátszik a kemény munka gyümölcse."Fotó: Tállai András/Facebook
"Ároktői aktivistákat láttam vendégül, akikkel együtt készen állunk az elkövetkezendő hónapok feladatainak elvégzésére!"Fotó: Tállai András/Facebook
"A mai délutánon Bogács község lakói is bepillantást nyerhettek egy dolgos parlamenti hétköznapomba. Köszönöm, hogy eljöttek és remélem jól érezték magukat!"Fotó: Tállai András/Facebook
«A geleji csoport "személyében" egy olyan fiatal és aktív közösség látogatott ma meg, akik idejüket nem sajnálva készek közösen megdolgozni térségünk sikeréért!»Fotó: Tállai András/Facebook
"Az Országház egyik ékkövének tartott helyiségében, a díszlépcsőházban fogadtam a Mezőcsátról érkező vendégeimet, akik közül többen először tekinthették meg az épületet."Fotó: Tállai András/Facebook
"Munkahelyemen látogattak meg Mezőkövesd érdeklődő lakosai. Mezőkövesd az idősebbek és fiatalok számára is egyre élhetőbb várossá fejlődött az elmúlt években. Büszkén képviselem a várost és választókerületem minden települését az ország házában!"Fotó: Tállai András/Facebook
"Adóügyekért felelős államtitkári feladataim szerves része a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselete az azonnali kérdések órájában, amit ma a hejőpapi vendégeim testközelből tapasztalhattak meg."Fotó: Tállai András/Facebook
"Kabinetülés közepette fogadtam a répáshutai és bükkszentkereszti vendégeimet, akiket a túra alkalmával elkápráztatott az Országház szépsége és hangulata."Fotó: Tállai András/Facebook
"A parlamenti személyes élményeimmel színesítettem a hejőkürtiek mai látogatását, akik közül többen először jártak az Országházban." Fotó: Tállai András/Facebook
"A Szent Korona és a koronázási jelvények Magyarország történelmének jeles ereklyéi. Ezen jelképek társaságában egyetértettünk a tibolddaróciakkal abban, hogy közös kötelességünk magyarságunk ápolása és nemzetünk védelme."Fotó: Tállai András/Facebook
"Egerlövő településéről minden korosztály képviseltette magát a mai országházi látogatáson. Remélem jól érezték magukat és felejthetetlen élményekkel térnek haza!"Fotó: Tállai András/Facebook
"A ma délutáni vendégeim egy olyan településről érkeztek, amelyről kevesen tudják, hogy egy miniszterelnököt "adott" országunknak. Vatta lakosai a mai napig büszkék arra, hogy az ő kis községükben született Szemere Bertalan, Magyarország második miniszterelnöke."Fotó: Tállai András/Facebook
"Fidesz aktivisták, önkéntesek és szimpatizánsok látogattak meg munka közben Tiszakesziről és tekintették meg az Országház nevezetes helyiségeit. A 2018-as választás tétje nagy! A siker kulcsa a közösen elvégzett, alázatos munka!"Fotó: Tállai András/Facebook
"Mezőkeresztes és Mezőnyárád településekről érkezőkkel egy kötetlen beszélgetés keretében meséltem parlamenti élményeimről és érintettük az aktuális politikai helyzetet is. Jó utat kívánok és köszönöm, hogy elfogadták a meghívást!"Fotó: Tállai András/Facebook
"Köszönöm a borsodivánkaiaknak, hogy elfogadták meghívásom és találkozhattunk az ország házában!"Fotó: Tállai András/Facebook
"A bükkzsércieket immáron közel 20 éve képviselem az Országházban! Az érdeklődő állampolgárok az épület nevezetességei mellett a karzatról megtekinthették a mai ülésnap egy részét is. Bízom benne, hogy a továbbiakban is méltónak tartanak arra, hogy én képviseljem Önöket és településüket a parlamentben!"Fotó: Tállai András/Facebook
"A Nyékládházáról érkezők közül többen említették, hogy eddig nem látott fejlődés előtt áll településük. Városuk ebben a ciklusban került választókerületembe, így külön öröm volt ezt hallani. Köszönöm, hogy eljöttek!"Fotó: Tállai András/Facebook
"A látogatóközpontban filmes betekintést nyerhettek a kácsi vendégeim az Országház múltjával kapcsolatban, találkozásunkkor pedig én is felelevenítettem pár emléket! Jó utat kívánok és köszönöm, hogy meglátogattak!"Fotó: Tállai András/Facebook
"Népes társaság érkezett meghívásomra ma Mezőkövesdről megtekinteni az Országházat, akikkel a kupolacsarnok előtt készítettünk egy közös képet. A kupolacsarnok érdekessége, hogy ez a Ház mértani és Magyarország szimbolikus középpontja. Remélem szép emlékekkel térnek haza a látogatásról!"Fotó: Tállai András/Facebook
"Nagy az érdeklődés a kácsiak körében a parlamenti munkámmal és látogatással kapcsolatban, ugyanis a tegnapi csoport után ma ismét érkeztek vendégeim Kácsról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást!" Fotó: Tállai András/Facebook

A választókerület 54 településéből precíz tervezéssel 31-ből jöttek már buszok, van, ahonnan többször is. Nemhogy a kampány végére, de Szilveszterre meglesz a tökéletes kör.

Megkérdeztük a Fidesz-frakciót, hogy ki állja a túráztatás költségeit. Azt a választ kaptuk, hogy:

„Minden parlamenti képviselő párthovatartozásra való tekintet nélkül ingyenesen fogadhat látogatókat az Országgyűlésben, a képviselői vendégek esetén a belépés nem jár költségekkel."

Miután nem volt világos, hogy az utaztatást költségeit ki állja, a képviselő, a párt vagy az Országgyűlés, arra visszakérdeztünk, de még nem kaptunk választ. 

Aki részt vett ilyen túrán, az azért tudja, kinek kell hálásnak lenni: