Déli csukás: bezár a kormány 15 kereskedőházat

gazdaság
2017 november 28., 06:47
comments 79

A 24.hu arról ír, hogy a kormány még idén bezár 15 kereskedőházat. A külügyminisztérium által üzemeltetett vállalkozások a keleti nyitás, majd déli nyitás politikai szlogen alatt meghirdetett külkereskedelmi expanziót voltak hivatva gerjeszteni, ám úgy tűnik, hogy az ambíciók túl bátrak lehettek, és nem úgy a bolt, mint gondolták. 

A pontos okokat a kormány a lap kérésére sem részletezte.

Hajdú Nóra, az Együtt párt politikusa kérte ki közérdekű adatigényléssel, hogy mely kereskedőházakat zárnak be, és így derült ki, hogy idén év végéig összesen 15 ilyen iroda búcsúzik a létezéstől.

Ötöt zárnak be Latin-Amerikában, négyet-négyet Afrikában és Ázsiában, egyet pedig Európában. 

Elsősorban a 2015-ben "déli nyitás" néven meghirdetett program kudarca látszik a mostani bezárásokon, Dél-Amerikában és Afrikában alig marad már kereskedőház. A 24.hu számítása szerint mintegy 600 millió forintba kerültek a most záró irodák. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.