A tárgyalás, ami megmutatta, hogyan kínozzák a bíróságon az áldozatot

bűnügy
2017 december 05., 15:04
comments 180

„Lassan öt éve minden nap ezzel kell foglalkoznunk, reggel, este kezelnünk kell a sérüléseket a mai napig. Ha akarnánk közös gyereket, az nem lehet, nem élhetünk normális szexuális életet”

- Attila könnyek között válaszolt az ügyész kérdésére, hogy tudnak-e Erikával „teljes értékű életet” élni. Attila három hónapja volt együtt Erikával, mikor a nőt 2013 márciusában megtámadták a lakásánál, műtéti altatókkal elkábították, és a nemi szervére maró lúgot öntöttek.

Az ügyben az elmúlt négy és fél évben három bírósági eljárás ment le, első és másodfokon Bene Krisztiánt, a budai Irgalmasrendi Kórház egykori főigazgatóját, Erika volt barátját találták bűnösnek. Az ítéletek szerint Bene, aki egy ismert fideszes politikus unokaöccse nem tudta feldolgozni, hogy a nő szakított vele, ezért csonkította meg volt barátnőjét. A harmadfokon eljáró Kúria aztán megsemmisítette a korábbi ítéletet, és új eljárást rendelt el, ez zajlik most a Fővárosi Ítélőtáblán.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Az új eljárás első tárgyalását két hete tartották, és már akkor is látszott, milyen abszurd vállalkozás a Kúria utasítására arról kérdezgetni a tanúkat, hogy majdnem öt évvel ezelőtt, 2013 márciusában pontosan mit mondtak egymásnak, mire emlékeznek, hátha majd pont most jut eszükbe valami, ami az elmúlt évek nyomozásai, bírósági tárgyalásai alatt kimaradt.

A mai tárgyalás minden korábbinál világosabban megmutatta, hogyan kínozza egy ilyen eljárás az áldozatot és az ő környezetét.

A vádlott, Bene Krisztián ügyvédje például arról kérdezgette Erikát, hogy szedett-e nyugtatókat a támadás előtti napokban (nem), hogy a támadás után mikor mélyültek ki a sebei, hogy pontosan milyen érzelmei vannak a vádlott iránt, haragszik-e rá. A legsúlyosabb pillanatban a teremben lévő tévé kamerák és a hallgatóság előtt részleteket olvasott fel az Erikáról készült egyik pszichológiai jellemzésből, hogy e szerint a nő énfejlődése korlátozott, hogy a vágyai vezérlik, hogy önálló döntésekre nem mindenben képes, majd megkérdezte az áldozatot, hogy mi a véleménye a róla elmondott megalázó dolgokról. Ezen a ponton lépett közbe a tárgyalást vezető bíró, hogy erre Erikának egyáltalán nem kell reagálnia.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Később Erika élettársának, Attilának kellett arról beszélnie, hogy milyen pszichés hatásai voltak a támadásnak, hogy hány műtét volt eddig, hogy milyen volt, mikor a nő a komplikációk miatt nem tudott pisilni, és azonnal orvosi beavatkozás kellett.

„Most is itt beszélgetünk, közben készülhetnénk a karácsonyra a gyerekeinkkel”

- mondta Attila arról, hogy miként befolyásolja az életüket a 2013-ban történt, máig lezáratlan támadás. Arról beszélt, hogy egy ilyen, csonkításos támadásnak, különösen ami a nőiesség ellen irányul, szinte feldolgozhatatlan hatásai vannak.

Ezeknek a kérdéseknek egy része nem megspórolható, a vádlott ügyvédjének pedig az a fő feladata, hogy az ügyfelei érdekeit képviselje. Az viszont egészen biztosan a magyar igazságszolgáltatás kudarca, hogy ezen a tortúrán nem egy alkalommal, hanem éveken át újra és újra keresztül kell mennie az áldozatnak és családjának.

Sokszor pontosan ilyen körülmények miatt nem fordulnak az áldozattá váló nők a hatóságokhoz, biztosan tudhatják, hogy a nyomozás és aztán egy bírósági eljárás során miket kell kiállniuk, akár többször is.

Hiába vezette a mostani bírói tanács minden korábban eljárónál empatikusabban a tárgyalást, a serpenyő másik oldalán nincs kb. semmi. A nyilvános megaláztatásért cserébe nem nagyon derülhet ki új információ az ügyről. A tárgyalás olyan volt néha, mintha az általános iskolai sugdosós játékok, amikor a sor elején elindul egy mondat, mindenki a következő ember fülébe súgja, és meghallgatják, mennyit változott a végére, csak itt öt éven keresztül ment a sor.

A támadás után pontosan ki és mikor mondta először, hogy Bene lehetett az elkövető? Erika a még kábán a lakásban, amikor nem nagyon tudott értelmesen beszélni a belenyomott altatók miatt? A kórházban egy barátnője kérdezett rá, hogy az a férfi volt-e, aki már korábban is zaklatta? Erika új barátja mikor hallotta Bene nevét először? Az előtérben? A kórházi szobában?

Ilyen és ehhez hasonló ügyek tisztázása érdekében kellett újraélnie mindenkinek a történteket.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A tárgyalás legizgalmasabb pillanata egy karbantartó meghallgatása volt. A férfi  mostani tanúvallomásában először azt mondta, hogy pontosan emlékszik, hogy négy és fél évvel ezelőtt, 2013 március 12-én reggel, egy zárcsere előtt, nyolc - fél kilenc körül találkozott Bene Krisztiánnal a kórházban. Ez azért fontos, mert ha Bene nyolckor a kórházban volt, akkor nem támadhatta meg háromnegyed nyolckor Erikát. Mikor viszont a bírák és az ügyész a karbantartót szembesítették azzal, hogy a rendőrségnek közvetlenül a támadás után még azt mondta, hogy később, a zárcsere után, kilenc óra körül találkozott Benével, akkor teljesen összezavarodott. Azt hajtogatta, hogy a rendőrségnek adott vallomása és a nyolc - fél kilences idő a pontos, és nem nagyon értette meg, hogy a két dolog között így ellentmondás van.

A keddi tárgyalás végén Bene ügyvédje azt kérte, hogy helyezzék védencét szabadlábra, ezt az ítélőtábla elutasította, így vádlott előzetesben marad. A döntés ellen Bene védője fellebbezést jelentett be. A tárgyalás 2018 január 31-én folytatódik.

Erika ügyéről a másodfokú ítélet után készítettük ezt a videót.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.