Ha valaki nem tudja, ki az az Urbán Flórián, akinek most könyv jelent meg az életéről, annak pár alapinformáció.

Egykori focista, de abból a generációból, amelyik nemzetközi szinten az égvilágon semmit sem ért el, de valamiért néhányan azt tartják róluk, hogy ők még voltak valakik, nem úgy, mint a mostani senkik. Sőt, ők voltak az utolsó legendák.

Urbán ezek közül a legendák közül az egyik legenda. Lehetett volna nagyobb legenda is, csak hát valahogy mindig másként alakult. Dióhéjban erről egy interjúban azt mondta:

„Amikor a Volánban játszottam, esténként meg a Mátra borozóban bögréztem, sokan mondták:  »Flórikám, ne most piálj, focizz húsz évig, keress egy raklap pénzt, aztán utána kiülhetsz iszogatni a teraszra. « Erre azt mondtam, hogy

»ok, de én most vagyok szomjas, bazmeg!«

Viszont a pályán nem ismertem tréfát, ha három órát aludtam előtte, az sem látszott a játékomon, mentem, mint az állat, lerúgtam a fejét mindenkinek, aki szembejött.”

A könyv pontosan ezt írja meg, 250 oldalon keresztül. De mégsem teljesen érdektelen, mert benne van a magyar foci elmúlt harminc évének minden nyomora. 

Nekem Urbánról az az elmékem maradt meg, hogy ő a magyar foci hentese. A könyvből derült ki, hogy tényleg hentesnek tanult, csóró családból származott, egyszerű emberek között érzi jól magát, így aztán ő a többi focistától eltérően nem szórakozóhelyeken csapta szét magát, hanem borozókban. A könyv alapján egészen biztos, hogy aktív évei alatt (1990-2004) több időt töltött kocsmában, mint a pályán. A könyv legszórakoztatóbb részei pont azok, amikből az derül ki, hogy az itthon, majd Belgiumban játszó, sőt válogatott focistaként ezt simán megtehette.

Így írta alá 21 évesen az első profi szerződését az NBII-es Volánnal: „A meccs után Bíró Béla megkért, hogy menjek vele, mert Martos Győző szeretne beszélni velem.
Amíg nem ittam meg az egy deci rumomat és a két sörömet, addig nem megyek sehová - válaszoltam.
Béla közölte, hogy jó lenne, ha mégis mennék, mert profi szerződést szeretnének adni.
Kell dolgozni? - kérdeztem.
Nem - válaszolta Béla.
Profi életem küszöbén még annyit kértem, hadd igyam meg a rumot és a sört."

Többször bizonygatja, hogy meccsek előtt soha nem ivott, az edzésekkel már nem volt ilyen szigorú. Szerinte egyébként egyszerűen vicc volt, amilyen képzést kaptak gyerekkorukban, nem készítették fel őket semmire, csak bemelegítettek aztán játszottak egymás között. Ehhez és a rengeteg italhoz képest kisebb csoda, hogy profi játékos lett, 40 válogatottsággal. Azzal azért elég hamar szembesült, hogy ami itthon elég, az kint már a spanyol másodosztályban is kevés. Karrierje elején, 23 évesen elintéztek neki egy próbajátékot a spanyol másodosztályú Méridánál. Az egy dolog, hogy az erőnléte csapnivaló volt, szerinte azért, mert hiányoztak a gyerekkori alapok. 

„Ekkor még csak egyetlen taktikai felállást, a 3-5-2-t ismertem, ahol belógó centerhalfot, emberfogót, máskor meg védekező középpályást játszottam. Csereként álltam be a második féldiőben, az előző napi terheléstől szinte a térdemen jártam. 4-4-2 rendszerben játszottunk. Ilyet addig nem is láttam. Nem volt belógó centerhalf meg emberfogó poszt, helyette négy védő egy vonalban, területvédekezéssel, egy az egy ellen, az ellenfél támadóival szemben játszott. Fogalmam sem volt róla, hogy mit kell csinálnom, merre kell mozognom. Rettenetes volt, a bolygó hollandit adtam elő, totális homályban. Na, ahogy most az olvasó röhög ezen, ugyanúgy röhögtek ki a spanyolok. Azt mondták: »Nagyon ügyes kisfiú vagy, de az első géppel húzzál haza«”. 

A próbajátékról a spanyol másodosztályból hazaküldött Urbánt itthon szerződtette az NB1-es Győr, és heteken belül válogatott lett. A legröhejesebb részek éppen a válogatotthoz köthetők. Elmesélte például azt, hogy a repülőtéren derült ki, hogy a dél-amerikai túrára induló válogatottnál elfelejtették, hogy vízumot is kell intézni, majd másnap rossz járathoz mentek ki, ezért kétnapos késéssel indult el a csapat. Így aztán a repülőgépen vezényelt átmozgató edzést Glázer Róbert. 

Dolgozott együtt Verebes Józseffel is, messze nem volt olyan véleménnyel a Mágusról, mint a hívei. Urbán ekkor már Belgiumban játszott. 

„Izgatottan vártam a találkozást a Mágussal, hiszen gyerekként a televízióban láttam, hogyan dirigálta az ETO-t. Az edzéseken szinte semmit nem csináltunk. A meccs előtti taktikai értekezleten az öltözőben egy 100-as Multit pöfékelve beszélt. Mi voltunk a legjobb játékosok, a legjobb csapat a földön. Ilyeneket mondott. Emlékszem, Illésnek (aki ráadásul csere volt) azt bizonygatta, hogy az ellenfélnél játszó Ciriaco Sforza, a Bayern akkori sztárja az MTK-nál foglalkoztatott Bélának a cipőjét sem köthetné be. Nem tudtam, hogy sírjak vagy röhögjek. Döbbenten hallgattam a motivációs monológot, ami egyáltalán nem hatott rám, mert nem szenvedtem önbizalomhiányban. 

A taktikáról csak annyit mondott, hogy a világ focija kezd átállni az emberfogásról a területvédekezésre, ezért ma mi is négy védővel játszunk, vonalban, biztosító ember nélkül. Ennek csak annyi volt a szépséghibája, hogy ilyet még életünkben nem játszottunk, és az edzéseken sem gyakoroltuk, hogy kinek mi lenne a feladata ebben a rendszerben. Összevissza rohangáltunk, simán kikaptunk 2-1-re.”

Kocsmából hívták a válogatottba

A legerősebb sztori a válogatottról mégiscsak az volt, amikor Urbán saját bevallása szerint is éppen szét volt csúszva Belgiumban mentálisan, de hazajött egy hosszú hétvégére, mert a válogatott meccsek miatt szünetelt a belga bajnokság. Ekkor már - 1995-ben járunk - Mészöly Kálmán volt a szövetségi kapitány:

„A Zöld Angyal sörözőben ücsörögtem. A Sárga becenéven futó haverom felszolgáló volt a helyen. Egyszer csak a telefonhoz hívott, hogy a válogatottól keresnek. Mondtam neki az anyját emlegetve, hogy ne viccelődjön, mert fejbe verem. Azzal vágott vissza, ha hazudik, egy évig ingyen ehetek-ihatok nála. Nem kamuzott. A vonal másik végén a csapat egyik vezetője volt, aki közölte, hogy sok a sérült, szükség van rám. Kálmán bá hallotta, hogy itthon vagyok, ezért arra kértek, azonnal menjek ki a Vasas-pályára, mert szerdán játszanom kell Zürichben. Hiába mondtam, hogy cuccom sincs, közölték, azt megoldják. Megoldották, én pedig szerdán úgy játszottam Zürichben (kikaptunk 3-0-ra), hogy egy sörözőből hívtak be a keretbe.”

Urbán a könyvben végig kérkedik azzal, hogy mennyit volt képes inni, az okokat nagyjából elintézi azzal, hogy a nők átverték, a klubelnökök átverték, az edzők átverték - bár Belgiumban az egyik edzője lányával lefeküdt, ott talán ő hibázott -, de azért ő minden meccsen felszántotta a pályát, legalább eljutott Belgiumba, ahol szerették, tisztelték, még kupát is nyert, csakhát gondolt egyet, és inkább az Újpestben akart játszani a Fradi ellen. Ezért hazajött, amit utólag a mai napig sajnál. A belga bajnokságból hazatérve itthon két hónap alatt amortizálta le magát nullára. 

Úgy látja, hogy a magyar fociban akkor a legnagyobb probléma az volt, hogy kevés volt benne a pénzt, azt dilettánsok próbálták felhasználni, de a a szélhálmosok lenyúlták. (Most annyi a különbség, hogy sokkal többet lopnak el.) Így aztán hónapokat csúsztak a fizetések, a játékosok sztrájkolni akartak. De azért kurvákra (akiket valamiért folyamatosan menyecskéknek nevez) és italra ezekben a nehéz időkben is futotta. 

A legmeghökkentőbb rész az, miután az olvasó mája már fáj a sok piás sztoritól, amikor az egykori játékos közli, hogy kipróbálta a kokaint is, és tudja, hogy a rosszakarói most azt mondják, hogy „Ugye megmondtam! Nem csak alkoholista, drogos is! De sajnos ki kell ábrándítanom őket, mert egyik sem vagyok, és nem is voltam”. Ez az a pont (149 oldal elolvasása után), amikor az olvasó egy picit meginog, hogy Urbán és az alkohol kapcsolatát hogyan lehetne másként nevezni. Egyébként szerinte drogteszten a magyar fociélet szereplőinek jelentős része megbukna. Ez sokkal hihetőbb. 

link Forrás

Azonnal szétfejeltem az arcát

Urbán tartósan 33 éves korában vonta meg magától az italt és tette le a cigit, miután az éjszakában kihívta őt egy ivóversenyre valaki. A focista nyert, az összecsuklott ellenfele arcába ordította még, hogy 

„Ide figyelj, te faszszopó! Én vagyok az Urbán, és nem csak szeretek, tudok is inni”, 

aztán ő maga is rosszul lett, és kórházba ment. Az alkohol nélküli időszakában megtáltosodott, de Újpestről mennie kellett, Zalaegerszegen viszont megszerezte élete első bajnoki címét, 34 évesen. Játszott abban a csapatban is, amelyik legyőzte a Manchester Unitedet. Az elég szórakoztató rész, amikor leírja, hogy Kenesei Krisztián mennyire nem tudott örülni a győzelemnek, és napokig duzzogott, mert őt hívta le Bozsik Péter, és cserélte be a helyére Koplárovics Bélát, akit aztán a győztes gólja miatt egy ország emlegetett a következő tíz évben.

link Forrás

Urbán Flórián könyvében – dacára minden legendásságának – leszögezi, hogy példaképnek azért nem tartja magát. Megnyugtató.

Őszintén ír arról, hogy igazi vadbarom volt a pályán. Első profi szezonjában a bajnokság utolsó fordulójában Debrecenben játszottak a Volánnal, ha kikapnak, kiesnek. A 60. percben 0-2-re álltak, felküldték a védelemből Urbánt a kapu elé, hátha szerez egy gólt. 

„Miközben én felértem az ellenfél tizenhatosához, a Loki böszme középhátvédje, Nagy Lajos beszólt, hogy majd adnak nekem. Végigmértem, és csak ennyit kérdeztem:

Te?

Erre odalépett Földvári Tibor is, a Debrecen erdélyi játékosa, hogy nem, majd ő. Azonnal szétfejeltem az arcát.” 

Urbánt kiállították, a Volán kikapott, és kiesett. 

Van még néhány ilyen sztori, de kiderült, hogy a „mellettem nem mész el, mert kirúglak a pályáról, kisköcsög” mentalitású Urbánnak is megvoltak a maga korlátai. Svédországban játszottak a válogatottal, szöglet jött, ő és Dragóner Attilával ketten álltak rá Zlatan Ibrahimovicra. 

„Én a veséjét támadtam, Dragi egy gyomrost adott neki. Gondoltuk, jól elintéztük, erre Ibrahimovics olyan szánakozva nézett le ránk, amiből nyelvi kommunikáció nélkül is pontosan értettük, mit gondol: »Két hülye gyerek. Mit akartok?« Ennek a gólemnek a veséje is acélból van”.

Urbán aztán edző lett, nagyjából azt várja el a játékosoktól, amilyen ő maga is volt, vagy amilyennek látni akarta magát. Ez kb. úgy foglalható össze, hogy csapategység legyen, az edző verje ki a szart is a játékosból edzésen, mert akkor végig tudja hajtani a meccset és nincs lötyi-pötyi. Az edzői karrierje a könyvben a sok ismétlés miatt unalmas, szerinte mindig jó kis csapatot rakott össze, de vagy rossz mentalitású játékosokat hoztak a kérése ellenére, akiket nem lehetett kirúgni, mert valakinek fontosak voltak, vagy elfogyott pénz, de mindenképpen elárulták, ő pedig karakánul kiállt az igazáért. Így aztán egyre alacsonyabb osztályú csapatoknál kapott munkát. Nem mondom, hogy nem így volt, csak ezek monoton ismétlődő elemek. 

Orbánt is edzette

A kocsmai hangulatú régi sztorizgatások helyett az igazán érdekes rész a könyvben Urbán és a Fidesz kapcsolata. Urbán 2006-ban még Orbántól kért segítséget, miután kint volt a tévészékház ostrománál, emaitt pedig az RTL Klub a továbbiakban nem foglalkoztatta szakkommentátorként, és nem léphetett pályára az NBIII-as csapatában sem. Urbán ezt úgy meséli, hogy éppen egy kocsmában ivott, amikor a pultos átkapcsolta a tévét a Hírt TV-re, ott pedig már ment az élő közvetítés a Szabadság térről. Urbán ezt látva hazament, felvett egy kapucnis pulcsit és magához vette az engedéllyel tartott fegyverét, hogy indul a forradalomba. A párja beszélte rá, hogy a pisztolyt talán hagyja otthon, ebbe – mindenki legnagyobb szerencséjére – belement, de magához vett egy baseballütőt. Elmondása szerint ő nem csinált semmit a Szabadság téren, de miután megjelent a fotója a Blikkben, megtorlások érték. Ezután Urbán panaszkodni kezdett a fociügyekben Orbán Viktor bizalmi emberének számító Jakab Jánosnak, aki megígérte, hogy szól Orbán Viktornak. Urbán azt az üzenetet kapta vissza, hogy mögötte állnak, mindenben segítik. Egy tévéstáb meg is jelent, nekik Urbán el is mondhatta a sérelmeit.

Urbán aztán 2007 áprilisban az akkor másodosztályú Felcsútra került edzőnek. Bájos, ahogy elmeséli, hogy az első meccsén, a Barcs ellen úgy tüzelte a csapatot, hogy menjenek ki a pályára és basszanak oda ezeknek a barcsi parasztoknak, csak sajnos ezt a barcsi parasztok is meghallották. Ahogy az is édes történet, hogy óriási cimboráját, a korszak másik újpesti legendáját, Véber Gyurit – akiről több közös kurvázós sztorit is elmesél – Urbán azért verte meg, mert azt terjesztette, hogy azért nyerik a meccseket Felcsúton, mert Orbán megveszi nekik. Az ekkor még focizgató Fidesz elnököt edzette ugyan, de Orbán tulajdonosi szinten ekkor még nem volt házon belül, csak fél évvel később vette nevére a klubot. Orbán találkozott is ezután Urbánnal, azt mondta neki, hogy tudja, hogy fel akarja juttatni a csapatot az NBI-be, de az még korai lenne, különben is túlzás egy 1800 fős településen elsőosztályú csapat, ezért leváltják. Azt is mondta még Orbán a menesztett edzőnek, hogy tudják, hogy nemzeti érzelmű ember, ezért mögötte állnak és segíteni fogják. Orbán a sajtóban egyébként méltatta Urbánt. 

NBI-es kispad, ha nem lesz jobbikos jelölt

Urbán és a Fidesz között hét évvel később volt újabb egyeztetés, legalábbis az egykori focista szerint. Urbán ugyanis elvállalta, hogy a Jobbik színeiben indul a Kiss Péter halála miatt kiírt időközi országgyűlési képviselőválasztáson. A választás 2014 novemberben volt. Urbán nem árulja el, hogy ki, csak azt, hogy egy képviselő kereste meg a Fidesztől, leültek egy Mekiben, a politikus azzal nyitott, hogy ne bolondozzon a Jobbikkal, hiszen közéjük tartozik. A fideszes képviselő egy kicsit szabadkozott még, hogy elhanyagolták Urbánt az elmúlt hét évben, de ha visszalép a képviselőségről, edző lehet az NB1-ben. Urbán nemet mondott, elindult a választáson, tíz százalékot kapott, nem lett NB1-es edző. Ezt a sztorit most májusban mesélte el a Magyar Nemzetnek, másnap elküldték a megye 1-es Nagykőröstől is. 

Urbán története most ott tart, hogy elege lett a magyar fociból. 

Urbán Flórián-Balczó Mátyás: Urbán Legend, Kiadó: Magyar Hírek Kft.