Elfogadta a pécsi közgyűlés a Soros-ellenes kiáltványt

politika
2017 december 14., 10:06
comments 268

Szerdán írtuk meg, hogy a több mint 9 milliárdos adósságot felhalmozó Pécs polgármestere, Páva Zsolt arra kérik a város polgárait, ne adjanak ki bérleményt annak az Emberség Erejével alapítványnak, amely 130 millió forintot kapott a Nyílt Társadalom Alapítványtól a térség civil szervezeteinek megerősítésére. Azóta már valóra is vált Hoppál Péterrel közös kívánsága, az eddig biztosnak tűnő helyet a főbélrő kérésére nem adják ki az alapítványnak.

Most a Szabad Pécs számolt róla, hogy csütörtökön a közgyűlés elfogadta  a nyilatkozatot, melyben többek közt arról írnak, „nem kérünk Sorosból, nem kérünk a békétlenségből.” 

„Mi, Pécsiek, megdöbbenéssel értesültünk Soros György magyar-amerikai milliárdos spekuláns alapítványának tervéről, hogy vidéki kampányközpontok (irodák) létrehozásával befolyásolni akarja életünket, döntéseinket, választásunkat.
Mindezt annak érdekében, hogy Magyarországon olyan kormány alakuljon, amely - a magyarok akaratával ellentétesen - migránsok ezreinek, tíz- és százezreinek betelepítésével ellehetetlenítse a mai magyarok és leszármazottai, vagyis gyermekeink, unokáink és dédunokáink jövőjét, a keresztény Európa és Magyarország helyett egy vegyes, iszlamizált kontinenst és országot hozzon létre.
Mi, Pécsiek, nem kérünk ebből. Akaratunkat népszavazáson és nemzeti konzultáción egyaránt kinyilvánítottuk. (...) Felkérünk minden Pécsi Polgárt, vállalkozást, szervezetet, hogy ne adjon helyt a Soros-féle kampányközpontnak. Ne adjon tulajdonba, bérbe, használatba semmilyen helyiséget! Ne segédkezzen senki otthonunk, Európa, hazánk, Magyarország és szeretett városunk, Pécs jövőjének kockáztatásában, ne segédékezzen Soros György tervének megvalósításában.”

Az ellenzék tiltakozásul nem szavazott a napirendről, a Jobbik pedig azt kérte, vegyék le a nyilatkozatot a napirendről. 

Az Abcúgnak nyilatkozott a Nappalit üzemeltető Király-Nappali Kft. egyik vezetője, ez az a hely, melynek 130 négyzetméteres galériáját az Emberség Erejével Alapítvány kibérelte volna. Felcser Dávid azt mondta, hónapok óta próbálták kiadni az üresen álló, 130 négyzetméteres galériát, amit az Emberség Erejével Alapítvány fel is újított volna. „Személyes barátaink vannak az alapítványban, nem is tárgyaltunk mással. Korszerűsítették volna a fűtést, a világítást, közösségi térnek rendezték volna be, ami nekik is jó lett volna, mert nem egy eldugott irodát akartak, hanem egy jól bejáratott, forgalmas helyen akartak működni”. Bár Felcserék maguk is bérlők, a szerződésük alapján nekik is lehetnek további bérlőik. Ettől függetlenül szólni akartak az ingatlan tulajdonosának, hogy melyik alapítvánnyal terveznek szerződést kötni. “Ő egyáltalán nem követi ezeket az eseményeket. Megmutattuk nekik az aktuális híreket, az alapítvány honlapját, hogy mivel foglalkoznak pontosan” – mondta. A tulajdonos szerdán döntött úgy, hogy mégsem adja ki a galériát az alapítványnak. Felcser szerint egyértelmű, hogy a közgyűlési határozat és a politikusok nyilatkozatai miatt mondtak nemet. “Nagyon jó viszonyban vagyunk egymással, általában mindenben támogatnak minket. Nem hibáztatjuk őket, amiért így döntöttek”.

Az Emberség Erejével Alapítvány közleményt adott ki, melyben azt írják, „a képviselői nyilatkozatok következtében új pécsi ingatlan bérlésére kényszerültünk. Azonban számos nagylelkű felajánlást kaptunk a pécsi polgároktól, így új belvárosi helyszínen alakíthatjuk ki munkahelyünket. A költözés ideje alatt Erősödő Civil Közössége program zavartalanul folytatódik”.A közgyűlés nyilatkozatáról azt állítják, „valótlanságra és álhírekre épül, megkísérli a pécsi polgárok manipulálását, és nem csupán egy konkrét civil szervezet ellehetetlenítésére irányul, de rosszindulatú támadás a pécsi civil közösségek ellen”. A közleményben arról is írnak, múlt héten meghívták magukhoz Páva Zsolt polgármestert, de a polgármester a meghívást visszautasította.

A Nyílt Társadalom Alapítvány közleményben reagált a közgyűlés döntésére, álláspontjuk szerint a nyilatkozat alapvető emberi jogokat sért. Azt írják, „ezek a megfélemlítő taktikák a magyar történelem legsötétebb időszakait idézik, amikor a hatalommal szemben kritikus embereket megfosztottak állásuktól, vagy a közéleti szereplés lehetőségétől, állami elnyomó eszközökkel hallgattatták el a kritikus hangokat.”

Címlapfotó: Babos Attila/Szabad Pécs

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.