Még nem irányította egyetlen meccsen sem a válogatottat, de máris szerzett egy jó pontot Orbán Viktornál az új belga szövetségi kapitány

futball
2017 december 15., 11:35

Hogy milyen szövetségi kapitány lesz Georges Leekens, arról egyelőre fogalmunk sincs, de az biztos, hogy pillanatok alatt átlátta, hogyan kell helyezkedni ma a magyar futballban.

photo_camera Szalai László, Komjáti András, Georges Leekens és Takács Mihály Fotó: pfla.hu

A belga edző az Orbán Viktor által alapított felcsúti labdarúgóakadémiát látogatta meg. A vendéglátó, Takács Mihály főigazgató körbevezette Leekenst, megmutatta a felcsúti büszkeség, Puskás Ferenc ott kiállított hagyatékát, és „az építészeti különlegességeken kívül természetesen a szakmai munkába is betekintést nyert, láthatta, hogy 

nálunk az akadémiai képzés tökéletesen igazodik a nemzetközi trendekhez.”

Leekens a Puskás Akadémia honlapjának a látogatása végén azt mondta: „Nagyon örülök, hogy itt lehettem, és annak is, amit láttam. Az infrastruktúra minden igényt kielégít, jó volt hallani, hogy a Puskás Akadémián nem csak máért, hanem a holnapért is dolgoznak. A szakmai vezetés prezentációt tartott az általuk alkalmazott módszerekről, így pontos képet kaptam arról, hogyan dolgoznak itt Felcsúton – 

úgy érzem, a megfelelő irányba haladnak a dolgok a Puskás Akadémián."

Valószínűleg rövid volt az idő, így nem tudtak belemenni olyan részletekbe, hogy az NBI-ben az utánpótlásra 14 milliárdnyi tao-pénzt kapó Puskás Akadémiában játszik messze a legkevesebb fiatal játékos, tele vannak légióssal, és egyetlen egy saját nevelésű játékosnak van időnként esélye, hogy egyáltalán pályára lépjen, a többiektől megszabadult Pintér Attila edző. 

Leekensszel találkozott Szalai László, a Puskás Akadémia utánpótlásképzés szakmai igazgatója is. Szerinte a belga „nagyon nyitott ember, és tetszett neki, amit itt látott, úgyhogy azt gondolom, jó munkakapcsolat fog kialakulni közte és a Puskás Akadémia között”. 

Ez márcsak azért is fontos, mert az előző szövetségi kapitány, Bernd Strock és a Puskás Akadémia között annak ellenére feszült volt a viszony, hogy a német edző is felismerte egy idő után, hogy érdemes Orbán Viktor társaságában meccseket nézni Felcsúton. 

Strock váltotta le ugyanis a Puskás szakmai igazgatóját a teljes magyar utánpótlásképzés éléről. Volt olyan szakmai vitájuk, ami után Csányi Sándor volt kénytelen megvédeni Strockot, aki Kleinhiesler László után egy másik játékost, Kocsis Gergőt is kiemelt volna a felcsúti süllyesztőből. Csányi ekkor kénytelen volt emlékeztetni a Puskás Akadémiát, hogy a felcsútiak bizony döntően közpénzből működnek, és csak akkor számítsanak további támogatásra, ha együttműködnek a mayar foci érdekében.  

Szalai Storck távozása után a Puskás honlapján nem túl elegánsan, de látjhatóan nagy élvezettel még egy hatalmasat belerúgott a távozó német edzőbe, érdemes elolvasni, szerint „az Eb-szereplés örömét még az sem tudta elvenni, hogy a létszámemelés, a megpattanó labdák és az öngólok is kellettek hozzá", pedig vannak, akiknek „már akkor szemet szúrtak a jól látható pszichoszomatikus jelek", mármint Storckon. Szalai távozásával egyébként sikeresek lettek az utánpótláscsapatok, ezt ő maga is elismeri, de egy sajátos logikával ezt is bűnként Storck fejére olvassa.  

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.