Beer Miklós: A magyar vendégszeretetre sem vagyok olyan büszke

Beer Miklós

A jövőre nyugdíjba készülő Beer Miklós püspökkel készített interjút a hvg.hu. Beer így értékelte az idei évet:

„Hogy nézek vissza az elmúlt évre? Szomorúan, fájdalommal, de reménykedve. Az első kettő azért van bennem, mert úgy látom - és most csak a mai magyar társadalomról gondolkodom -, hogy romlik a társadalmunk - hogy is mondjam - humán mutatója.”

Beer szerint jóléti társadalomban élünk, a hétmilliárd közül az első egymilliárd között vagyunk, utánunk jön még hatmilliárd, akik nehezebb körülmények között élnek, a pesszimizmus rangsorában pedig ott vagyunk az első öt között. 

„Miért nem tudunk megelégedettebbek lenni, jobban örülni egymásnak?” 

Aztán párhuzamot von a turisztika és az idegenellenesség között.

„A magyar vendégszeretetre sem vagyok olyan büszke. Hallom, csodálatosak a turisztikai eredményeink, nőnek a bevételeink, én meg naivan rákérdezek, hogy milyen szállodai áraink vannak. Micsoda, és ezt megfizetik? Igen, meg, mert a gazdag emberek jönnek. És ezeket szeretjük. De aki nem pénzt hoz, azt már nem szeretjük? Biztos, hogy lehetünk erre olyan nagyon büszkék?”

A nyugdíjazásáról pedig azt mondja, 

„bevállalok egy falusi plébániát.”

„Mindig szerettem falun élni, talán hasznomat veszik majd.” 

Az interjúban beszél sok minden másról is, például a Ferenc pápával való találkozásról, arról, hogy szerinte perverz a genderprogram, és arról is, hogy meghalt a fogadott fia, egy állami gondozásból kikerült cigány srác. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;