Miután a bíróság kötelezte erre, a Puskás Akadémia tegnap nyilvánosságra hozott egy összesítőt, hogy 2017-ben és 2018-ban mire költik az 5,39 milliárdos tao-támogatást és a 2,3 milliárdos önrészt. Nyilván csodálatos dolgokra, ahogy erről már írtunk tegnap, de van egy részlet, ami külön figyelmet érdemel.
Nem tudom, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
A Puskás Akadémia által közzétett dokumentumokban szerepel a hivatalos képviselő neve és elérhetőségei is, aki nem más, mint a kuratórium elnöke, Mészáros Lőrinc. Így aztán megtudhattuk, hogy a magyar gazdaságtörténet leggyorsabban gazdagodó milliárdosának, ennek a saját bevallása szerint Mark Zuckerbergnél is okosabb csúcsragadozónak a hivatalos emailcíme ez:
meszaroslorinc@freemail.hu
Először arra gondoltam, hogy az ég szerelmére, valakik dobjanak már össze neki egy céges postafiókra! Vagy legalább egy gmailre!
Aztán meg azon tűnődtem, hogy láttam-e ennél tömörebb összefoglalóját a mai Magyarországnak. De egyelőre nem jut eszembe semmi. Semmi.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.