155 millió ment el Felcsúton a tao-pénzből TEAKONYHÁRA

gazdaság
2017 december 18., 19:18
comments 275

A Puskás Akadémia az a magyar focicsapat, amelyik messze a legtöbb pénzt kapja a tao-támogatási keretből az országban, eddig azonban nem igazán akarták nyilvánosságra hozni sem azt, hogy ezt a pénzt kitől kapják, sem azt, hogy mire költik. Erre pedig már bíróság is kötelezte őket, néhány hete egy felcsúti közmeghallgatáson erről is kérdeztük Mészáros Lőrincet, aki azt mondta, ha a bíróság így döntött, hát akkor majd nyilvánosságra is hoznak, mindent, amit csak kell.

Most az akadémia honlapján meg is jelent egy összesítő, amiből kiderül, mire költötték a 5,39 milliárdos támogatást és a 2,3 milliárdos önrészt.

Az Index gyűjtése szerint lett a pénzből például

  • testösszetétel analizáló készülékek 4 millióért,
  • kondicionáló eszközök 121 millióból,
  • polar órákra 2,3 millióból,
  • egy busz 73 millából,
  • beépített konyhatechnológia 50 millióból,
  • beépített bútorok 147 millióból,
  • és 155 milliót költöttek egy teakonyhára beépített gépészettel.

Igen, az utolsó pont sem elírás, tényleg az szerepel a dokumentumban, hogy egy átlagos budapesti lakás árának 7-8 szorosából Felcsúton csak egy teakonyha jön ki.

Ezeken kívül persze vannak milliárdos tételek is, 1,3 milliárdból sportcsarnokot bővítenek, 1,2 milliárdból környezetet rendeznek, 1,9 milliárdból pedig valószínűleg sportszálló épül, amit a beszámolóban csak egyéb épületnek neveznek. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.