Havas Henrik olyat mondott élő adásban Kálmán Olgának, hogy megfagyott a levegő a stúdióban

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Kivételesen bizarr beszélgetés zajlott a Hír tévé Egyenesen című műsorában Havas Henrik és Kálmán Olga között. Havas most szerepelt először tévéműsorban, miután az ATV a belső vizsgálata után arra jutott, nem hosszabbítják meg a szerződését. Havast Baukó Éva és Molnár Anikó is megvádolta azzal, hogy zaklatta őket.

Havas a műsorban azt mondta, nem zaklatott senkit, és az ügyeket politikai támadásnak tartja a Vona Gáborról írt könyve miatt a kormánymédia részéről. De nem ettől volt bizarr az interjú, hanem két személyes pillanat miatt.

Egyszer a vita hevében Havas egyszerűen lemucikázta Kálmán Olgát:

De ez még semmi a következő jelenethez képest.

Havas: Emlékszel arra, hogy amikor először felhívtál, hogy jöjjek be hozzád, mit mondtál?

Kálmán: Nem.

H: (Azt, hogy) Te mocskos disznó...

K: Ja...

H: Együtt voltunk húsz évvel ezelőtt, fiatal voltam és szép. És engem miért nem molesztáltál, te dög? Ezt mondtad a telefonban.

K: Henrik, én ezt nem mondtam.

H: De mondtad.

K: Esküszöm, nem mondtam.

H: De én meg tudom, hogy mondtad.

K: Na figyelj, engem nem raboltak el az ufók, én ezt biztosan nem mondtam neked.

H: De mondtad.

K: Akkor ezt majd utólag fogjuk megbeszélni.

Az interjúban Havas arról is beszél, a Fidesz korábban Schmidt Mária közvetítésével megpróbálta rábeszélni, hogy álljon át.

A végén pedig Kálmán Olga megkérdezi, tényleg büdösbunkó stílusa van-e Havasnak.

Amit Havas erre válaszol, azt írásban lehetetlen visszaadni, inkább mutatjuk:

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 8,5 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.