Uruguayból igazolt játékmestert a Puskás Akadémia

foci
2018 január 06., 18:22
comments 90
Gonzalo Vega, a Puskás első 2018-as igazolása
photo_camera Gonzalo Vega, a Puskás első 2018-as igazolása Fotó: DOME LASZLO BALAZS / PFLA.hu

A 25 éves uruguayi Gonzalo Vega a felcsúti Puskás Akadémia első téli igazolása. Az uruguayi clausura negyedik helyén álló Club Atlético River Plate játékosa a Transfermarkt szerint ingyen érkezik a Panchóba, miután szerződése lejárt klubjánál és nem hosszabbították meg.

Az irányító középpályást már be is mutatták a Puskásban, azt nyilatkozta első sajtótájékoztatóján, hogy „nagyon boldog és elégedett vagyok, és hálás a Puskás Akadémia vezetőségének, valamint Pintér Attila vezetőedzőnek a lehetőségért, hogy megmutathatom magam az európai futballban. Mindent meg fogok tenni a csapatért, és remélem, szép sikereket érünk el". Vega tavaly 26 meccset játszott a clausurában, 16-szor volt kezdő, 3 gólig jutott.

Többször írtunk arról, hogy az egyetlen "akadémiai" élvonalbeli csapatban szerepel a legkevesebb fiatal és a jelek szerint Pintér Attila vezetőedző továbbra is inkább a rutinos külföldiekben látja a siker zálogát. (Nemzeti Sport)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.