A Momentum és a DK is felsorakozik a független hódmezővásárhelyi jelölt mögé

POLITIKA
2018 január 07., 20:09
comments 148

Február 25-én időközi polgármester-választás lesz Hódmezővásárhelyen. A Fidesz most Hegedűs Zoltán alpolgármestert indítja Lázár János városában, az ellenzéki pártok közül viszont egyik sem indít saját jelöltet. Ehelyett mindegyik egy független indulót ajánl az emberek figyelmébe, Márki-Zay Pétert.

Tegnap részletesen bemutattuk, hogy ez a szavazás fontos főpróbája lehet a tavaszi parlamenti választásnak, hiszen kiderülhet, hogy legalább elvi szinten van-e értelme a teljes ellenzéki összefogásban gondolkodni egyes választókörzetekben.  Hódmezővásárhelyen a Fidesz mellett csak a Jobbiknak és az MSZP-nek van komolyabban szervezett tábora, így itt e két párt háttérmegállapodása volt a döntő, de a pártoktól kapott információink szerint a többi ellenzéki párt is elfogadja Márki-Zay indulását, ezt az LMP már hivatalosan is megerősítette - írtuk akkor.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter aláírja a kötelező betelepítési kvóta elleni, Védjük meg az országot! című petíciót Hódmezővásárhelyen
photo_camera Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter aláírja a kötelező betelepítési kvóta elleni, Védjük meg az országot! című petíciót Hódmezővásárhelyen Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Azóta két másik párt is beállt Márki-Zay mögé, aki eddig csak jobboldali-keresztény pártokra szavazott, 2010 előtt leginkább Orbán Viktorral tudott azonosulni, továbbá a római katolikus Szent István plébánia egyháztanácsának világi elnöke.

Tegnapi közleményében a DK azt írja, Márki-Zay Péter támogatását kéri minden szavazójától a választáson, hogy „történelmi sikert érhessen el a Fidesz uralmának szimbólumává vált Hódmezővásárhelyen.” Szerintük alkalmasságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a hadjárat, amit a Habony-média indított ellene az elmúlt hetekben.

A Momentum hódmezővásárhelyi szervezetének tagjai civilként segítik majd a független jelölt kampányát. A párt közleménye szerint „hisz abban, hogy a politikai ideológiákat meg kell haladnunk, és hiteles, hozzáértő, hazájukat szerető emberekre van szükség a közéletben”, Márki-Zay-t pedig ilyen embernek ismerték meg.

Mióta bejelentette indulását, Márki-Zay elvesztette az állását, az utcájában pedig térfigyelő kamerát szereltek fel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.