Nem áll meg az ÁSZ: Gyurcsánynak és Fodornak is 15 napja van, hogy összeszedje a többmilliós büntetéseket

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Az Állami Számvevőszék szerint a Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt sem tartotta be az előírásokat gazdálkodása során. A DK 8,2 millió, az MLP pedig 6,1 millió forint tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el, amelyet 15 napon belül be kell fizetnie a központi költségvetésnek - közölte kedden az ÁSZ az MTI-vel.

Az elmúlt hetekben szinte az összes ellenzéki pártot elővette az ÁSZ, akik politikai indíttatású támadásnak nevezték a bírságolást. Eddig csak a Jobbik kapott 15 napos határidőt, de Vona Gábor azt mondta, nem fognak fizetni.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke, Bokros Lajos, a MoMa elnöke és Gyurcsány Ferenc, a DK elnökeFotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Az ÁSZ állítása szerint Gyurcsány Ferencnek 13 javaslatot fogalmazott meg, Fodor Gábornak 12-t, és felhívta a figyelmüket, hogy a megállapított tiltott támogatást tizenöt napon belül fizessék be a központi költségvetésnek.

A DK alelnöke, Molnár Csaba tegnapi sajtótájékoztatóján az MTI szerint azt mondta, hogy levelet írtak a számvevőszéknek, jelezve, hogy törvénytelennek tartják a bírságot, ezért „tőlünk egyetlen egy fityinget nem fognak látni”. Hozzátette, hogy uniós intézményekhez is fordulnak az ügyben, és egy esetleges kormányváltás után bíróság elé állítják az Állami Számvevőszék elnökét, Domokos Lászlót és társait.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.