Bő egy heti lángolás után elsüllyedt Kína partjainál az iráni tanker

külföld
2018 január 14., 09:18
comments 60

Bő egy héttel a kigyulladása után vasárnap, helyi idő szerint dél, magyar idő szerint hajnali öt óra körül elsüllyedt a Sanchi nevű iráni, de panamai zászló alatt hajózó olajszállító. A Sanchi egy konténerhajóval ütközött január 6-án, 260 kilométerre Sanghajtól.

A hajó azóta lángokban állt. Most, az elsüllyedése után az iráni hatóságok hivatalosan is közölték, hogy a 32 fős személyzet valamennyi tagja életét vesztette.

Az irániak szerint a tanker 136 ezer tonna könnyű nyersolajat szállított. A Kínai hatóságok mégis azt állítják, hogy nincs nagyobb szivárgás.

Szombaton még sikerült mentőalakulatokat küldeni a Sanchi fedélzetére, de ők csak két holttestet találtak egy mentőcsónakban. A hajó fekete dobozát viszont sikerült megszerezniük, de a magas hőmérséklet és a mérgező füst miatt hamar el kellett hagyniuk a még mindig égő hajót. A kínai lapjelentések szerint vasárnap délben a hajó váratlanul ismét lángra kapott, majd gyorsan elsüllyedt. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.