Macron és Merkel közösen próbálhatják meg lenyomni Trumpot

Angela Merkel azt fontolgatja, hogy csatlakozik Emmanuel Macron francia elnökhöz, aki a davosi Világgazdasági Fórumon Donald Trumppal fog tárgyalni, értesült a Reuters. Vagyis az EU két legnagyobb hatalmú vezetője közös erővel szállhat szembe az amerikai elnökkel.

Korábban úgy nézett ki, hogy a szeptemberi választás óta a kormányalakítással küzdő Merkel idén kihagyhatja a davosi fórumot, de most, hogy sikerült előzetes megállapodást kötnie a szociáldemokratákkal a koalícióról, mégis időt szakíthat a tanácskozásra. Ez ugyanis jelezné, hogy pár hónap kihagyás után ismét visszatér a nemzetközi színtérre. Így támogathatja Macront is, akivel közösen már ketten védhetnék a hagyományos nyugati értékeket Trump nacionalista politikájával szemben.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.