Nem árulja el a Magyar Triatlon Szövetség, mennyit költenénk a triatlonközpontra

sport
2018 január 18., 04:45

A Magyar Nemzet és az mfor is kérdezte a Magyar Triatlon Szövetséget, hogy mennyi pénzből építenék meg a már tervbe vett nemzetközi triatlonközpontot és a hozzá tartozó akadémiát, illetve a szintén eltervezett edzőközpontokat, a szövetség azonban egyik megkeresésére sem reagált. A Magyar Nemzet forrásai szerint a sportág támogatásának alapja nem feltétlenül az elért eredményekben keresendő, hanem a kapcsolatokban, a Magyar Triatlon Szövetség jelenlegi elnöke ugyanis Bátorfi Béla, Orbán Viktor miniszterelnök fogorvosa.

A triatlonnak alapból nem jár állami támogatás, nem szerepel ugyanis a 16 kiemelt sportág között. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Magyar Triatlon Szövetség 2016. és 2024. közötti stratégiájában 6 milliárd forint szerepel az edzőközpont és a versenyhelyszínek költségrubrikájában, a Magyar Nemzet szerint kb. reális összeg is lehet. De még a helyszínekről sincs sok infó: felmerült, hogy a Lupa-tónál szabad vízi edzőpálya épül, de hasonlót terveztek a Balatonra, a Velencei- és a Tisza-tóra is. (Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.