A Magyar Idők simicskázással védené Tiborczot az OLAF-tól

POLITIKA
2018 január 20., 08:28
comments 138

Az Európai Unió csalás elleni hivatala, azaz az OLAF súlyos szabálytalanságokat tárt fel azokban a közbeszerzésekben, amiket 2011 és 2015 között nyert meg az Elios Innovatív Zrt., Tiborcz István akkori cége. Ez a vállalkozás tarolt a közvilágítás-tendereken, amiket sokszor eleve úgy írtak ki, hogy az Elioson kívül nem is tudott más indulni rajtuk.

A Magyar Időnél úgy érezték, valamit muszáj lenne mondani erre, és egy szerző nélküli posztban meg is találták a legfőbb érvüket:

Simicska Lajos.

Azt írják, hogy mivel az Elios egyik korábbi tulajdonosa az E-OS Energiakereskedő Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. a Simicska-féle Közgép cége, és 2012 elejétől 2013 nyaráig az E-OS volt a többségi tulajdonos az Eliosban, ebben az időszakban lényegében Simicska akarata érvényesült a cégnél.

Ez persze lehet igaz is, csak azt felejtik el, hogy ebben az időszakban még a Magyar Idők legtöbb munkatársa is Simicska Lajosnak dolgozott, és Simicska Orbán Viktor miniszterelnök egyik legfőbb bizalmasa meg a Fidesz gazdasági hátországának alapja volt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.