Leekens: Érdekes csoportba kerültünk

sport
2018 január 24., 15:19
comments 41

Miután kiderült, hogy a magyar válogatott a görög, a finn és az észt csapatot kapta ellenfélnek a Nemzetek Ligája C-osztályában, Georges Leekens szövetségi kapitány az MLSZ honlapján kommentálta a sorsolást. 

"Érdekes, ugyanakkor kiegyenlített csoportba kerültünk. Az észtek stílusát kevésbé ismerem, de Finnország és Görögország ellen korábban irányítottam már a belga válogatottat. Eltérő stílusú futballt játszik mindhárom csapat, nekünk pedig a legjobb formánkat kell majd hoznunk, ha sikeresek akarunk lenni, de bízom benne, hogy így lesz,"

mondta a belga edző. Leekens nagy szavakat használt, szerinte

"véletlenül sem szabad abba a hibába esnünk, hogy alábecsüljük az ellenfeleinket, mert nem lesz könnyű ellenük. A lehető legalaposabban ki kell elemeznünk mindhárom riválisunkat, hiszen a legapróbb részletek is döntőek lehetnek."

A magyar válogatottnak elsősorban magára kell koncentrálnia, tette hozzá. 

"Arra, hogy jól felkészüljünk, jó formában legyünk, és akkor bármi megtörténhet,"

mondta Leekens.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.