Menedékjogot kért Svédországban a Pussy Riot két tagja

külföld
2018 január 24., 10:42
comments 24

Menedékjogot kért Svédországban a provokatív fellépéseiről és Putyin-ellenes tiltakozásairól ismert Pussy Riot orosz feminista punkzenekar két tagja. Luszine Dzsanjan és Alekszej Knedljakovszkij (aki a csoport kevés férfi tagjának egyike) az SVT svéd közszolgálati televíziónak elmondta, hogy a fiukkal együtt 10 hónapja Svédországban tartózkodnak, most egy svédországi menekültközpontban vannak.

„Hozzászoktunk, hogy az események középpontjában vagyunk, gyakoriak voltak a kiállítás-megnyitók, az utazások. Nehéz hozzászokni a békéhez és csendhez, ami itt van” – mondta Dzsanjan az SVT-nek. Knedljakovszkij azt mondta: „Sokkal rosszabbak azok a körülmények, melyek ránk várnak, ha visszatérünk Oroszországba. Itt nem kell állandóan félnünk.”

A zenekar 2012-ben került a figyelem középpontjába, amikor Moszkva egyik fő katedrálisában tartott, Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni tiltakozó akciójuk után letartóztatták őket. A pár részt vett egy 2014-es tiltakozásban Szocsiban, a téli olimpia idején. Végül Dzsanjant és Knedljakovszkijt a csoport több tagjával együtt elfogták a biztonsági emberek.

Dzsanjan ezután elveszítette állását az egyik krasznodari egyetemen, és elmondása szerint zaklatták, megfenyegették, és meg is verték őt és partnerét. (MTI, The Local)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.