716 milliárd dolláros költségvetéssel készülhet az amerikai hadsereg 2019-re

külföld
2018 január 29., 10:15
comments 27

Amerikai tisztviselőkre alapozva írt arról a hétvégén a Washington Post, hogy Donald Trump februárban az ideinél 7 százalékkal nagyobb, 716 milliárd dolláros költségvetést igényelhet a 2019-es büdzséből védelmi kiadásokra. 

Elemzők szerint ez komoly lépést sugall, és vélhetően az Egyesült Államok egy extrém agresszív védelmi stratégiát kíván folytatni a jövőben. Ha tényleg nő a katonai kiadásokra fordítható összeg, az komoly győzelem lesz Jim Mattis védelmi miniszter számára, aki az Oroszországgal és Kínával szembeni agresszívabb fellépés határozott képviselője. Vereség ugyanakkor azoknak a republikánusoknak, akik visszafogottabb kiadásokat és a hiány tompítását szerették volna. 

A Fehér Ház nem kívánta kommentálni a kiszivárgott számot, ami katonai és kongresszusi körökben kezdett el terjedni. 

Trump az idei védelmi költségvetést az USA történetének egyik legnagyobb hasonló kiadásának nevezte, ugyanakkor a Pentagonban csalódást okoztak a számok: számos képviselő a katonai lobbival együttműködve még több forrást szeretett volna védelmi kiadásokra fordítani. 2018-ra 668 milliárd dollárt szeretett volna, de a Kongresszusban végül kétpárti törvény keretében 700 milliárd dollár ment el katonai célokra, ugyanakkor ez a törvény nem rótta ki, hogy milyen célra mekkora forrás jusson, ezt majd egy másik jogszabállyal kell rendezni. 

Mattis a múlt héten panaszkodott arra, hogy a diszfunkcionálisan működő washingtoni politika, illetve a Kongresszus által előírt költségi plafonok és az új költségvetés elfogadásával történő problémák mind aláássák az amerikai hadsereg képességeit arra, hogy felkészüljön különféle fenyegetésekre. Mattis szerint az elmúlt 16 évben nem volt olyan harctéri ellenség, amely többet ártott volna az amerikai hadsereg felkészültségének, mint a költségvetésről szóló törvények, illetve a védelmi kiadások megkurtításai. 

A Pentagon képviselői szerint a 2019-es költségvetés a hadsereg öregedő fegyverrendszerinek modernizációjára mehet majd el, illetve felkészülésre egy lehetséges konfliktusra valamelyik nagyhatalommal. 

A Fehér Házban sem nézte mindenki jó szemmel a hadseregre szánt kiadások növelését, voltak, akik attól féltek, hogy a nemrég bejelentett adócsökkentéssel együtt a megnövelt kiadások komolyan megnövelhetik az államháztartási hiányt. 

A megnövekedett kiadások összhangban vannak Mattis meggyőződésével, hogy az amerikai védelmi stratégia az USA megerősödéséhez vezethet a stratégiai sorvadás időszaka után, melyben Kína, Oroszország, Irán, Észak-Korea és mások is növelhették befolyásukat és megerősödhettek katonailag. (SCMP, Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.