Az amerikai elnök jelezte, hogy Washington felülvizsgálhatja a szigetekkel kapcsolatos álláspontját, ha a britek nem növelik a védelmi kiadásaikat.
Robert Fico szerint ha beüt a krach, majd katonai igényeket is kielégítenek a kórházak.
2014-ben ígérték meg, 12 év, Trump fenyegetései és egy orosz invázió kellett hozzá, hogy összejöjjön.
2027-ben az idei védelmi költségvetést másfélszeresére növelné.
Gulyás Gergelyt Sebestyén József haláláról, Lázár János Bábolnának tett ígéretéről és a NATO-vállalásról kérdeztük.
A magyar kormány bojkottja miatt nem tud az EU fegyvert adni Ukrajnába, de az európai védelmi óriáscsomag így is segíthet Kijevnek. A Kremllel tárgyaló Fehér Ház cselekvésre késztette Európát, Magyarország kimarad az új biztonsági keretekből.
Az USA-hoz ezer szálon kötődő lengyelek az európai védelemben is főszerepet akarnak vállalni, de minden jel arra mutat, hogy a mostaninál kizárólag szebb napokat látott lengyel-magyar barátságot nem az európai védelemben való közös szerepvállalás fogja felrázni.
Az EU-s főképviselő már nagyon várta a beszélgetést, Rubio még Szijjártóval is hamarabb beszélt, mint vele.
„Garantálhatom, hogy továbbra is gazdasági teljesítményünk 2 százalékát védelemre fogjuk költeni. Aki azt mondja, hogy ez nem járható út, az mondja meg azt is, hogy honnan vegyük a pénzt” – mondta a német kancellár Trump felvetéséről.
A bejelentést nem érdemes a Trump-megszólalásra adott közvetlen reakcióként értékelni.
Orbán Viktor szerint ez tüdőn lőné a magyar gazdaságot, és ez már egy fél hadigazdálkodás lenne.
A NATO főtitkára szerint a jövőben a védelmi kiadásoknak sokkal magasabbnak kell lenniük, mert „Oroszország hosszú távú konfrontációra készül, Ukrajnával és velünk”.
A beruházásokból Ukrajna is kapna védelmi eszközöket.
Az euromilliárdokkal megnövelt összeget haditechnikai eszközökre fordítják, de folytatják Ukrajna katonai támogatását is.
Oroszország több szomszédja is elkezdett sokkal többet költeni fegyverekre.