Soros György alibizik, meg se próbálja befolyásolni a magyar bíróságokat

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Handó TündeFotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Az Origónak adott terjedelmes interjút az Országos Bírói Hivatalt vezető Handó Tünde, aki az Országos Bírói Tanács új tagjairól és a hivatal előtt tornyosuló feladatokról, kihívásokról és nehézségekről beszélt. Újdonságként Handó azt említette, hogy hamarosan viszonylag jelentősen, akár 200-zal is megnőhet a közigazgatási bírói kar létszáma.

Az interjú nagyobbik fele inkább csak a bírói kar belső viszonyaiban jártasak számára izgalmas, csak a végére marad kis politikai színes. 

Arra a kérdésre, hogy Soros György befolyásszerzési kísérleteivel kapcsolatban indult-e bírósági vizsgálat, Handó azt mondja, 

"Nem indult vizsgálat, és erre nem is volt szükség. 2016-ban összesen 528 képzést szerveztünk 25 ezer résztvevővel, ehhez képest volt egy kétszer egy napos rendezvény, egy civil szervezet projektjének részeként a gyűlölet-bűncselekmények témájában. Ezen összesen 19 bíró és 20 ügyész vett részt. Ez nem jelent semmilyen veszélyt a bírói karra."

Nem árt viszont résen lenni, mert az ellenséges sajtó hordoz kockázatot. Sajnos konkrétumokról nem esik szó:

"Valós veszélyt jelentenek ugyanakkor azok a szervezettnek tűnő sajtótámadások, amelyek a bírósági szervezetből származó álhírekből próbálnak botrányt kavarni. Ez a teljes bírósági szervezet és 11 ezer ember munkájának eredményét veszélyezteti."

(Origo)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.