A Fidesz már ott tart, hogy az egész ellenzék veszélyes az országra

elmebaj
2018 január 31., 12:07
comments 401

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója – ahogy az egy kampányban lenni szokott – igyekszik fokozni az egy nappal korábbi állításait, és persze azt rég megtanultuk, hogy sosem szabad azt mondani, hogy ennél lejjebb már nem lesz, most tényleg feladta a leckét Future Hidvéghi Balázsnak, amikor az M1-en arról beszélt, hogy: az ellenzéki pártok, vezetők veszélyt jelentenek Magyarországra.

A fideszes toloncmédia rikkancsai máris világgá kürtölték a polgári, demokratikus, konzervatív kormánypárt fasiszta rendszereket idéző, ellenzékellenes riogatását:

Az MTI egyébként most adott ki egy idevágó hírt arról, hogy szervezett bűnözői csoportnak nyilvánította a kenyai kormány az ellenzéki Nemzeti Szuperszövetség (NASA) Nemzeti Ellenállási Mozgalom (NRM) nevű szárnyát. A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet szerint a kenyai hatóságok megsértették az emberek tájékoztatáshoz való jogát azzal, hogy kedden leállították több olyan televízió és rádió adását, amely hírt adott az ellenzék tiltakozó akciójáról.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.