Megkérdezték a kormányt, hogy hányan haltak meg kihűlés miatt ezen a télen. Ami ezután történt, arra senki nem volt felkészülve

Az MSZP-s Korózs Lajos írásbeli kérdést nyújtott be Balog Zoltán miniszternek. A kérdés így hangzott: „Mennyien haltak meg kihűlés miatt ezen a télen?”

A kérdésre Balog helyett Rétvári Bence államtitkár válaszolt, meglehetősen hosszan, összesen 14 bekezdésben. 

Ez volt az első bekezdés:

„Az Ön szociális érzékenységéről sokat elárul, hogy a legnagyobb válság közepette, amikor kormányával elvettek egy havi bért a nyugdíjasoktól, a közalkalmazottaktól és a köztisztviselőktől, amikor növekvő munkanélküliség és szegénység sújtotta az embereket, akkor Ön és Simon Gábor a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkáraiként felfelé eltérítve kapták meg keresetüket, mellyel magasabb fizetést kaptak, mint 2010. után bármelyik politikai államtitkár. Azzal a Simon Gáborral kapta meg keresetének eltérítését, aki több száz millió forintos bankszámlakivonattal a zsebében menetelt az éhségmenet elején. Azt gondolom kijelenthet ő, Ön és párttársai hiteltelenek a szociális ügyekben.”

Ez pedig az utolsó:

„Ez a Kormány továbbra is elkötelezett amellett, hogy a legrászorultabbak ellátás a folyamatosan megoldott legyen. Nem úgy, mint az Ön egykori Kormánya, mely megszüntette a korábbi otthonteremtési rendszert, és így terelte a devizahitelezés felé a magyar családokat. Ennek eredményeként a lakossági devizahitelek összege soha nem látott méretet öltött és a 2008-as gazdasági válság idején több százezer magyar család került kilátástalan helyzetbe, sokakat a kilakoltatás veszélye fenyegetett. Önök az eladósodottságba, a szegénységbe és az utcára taszították az embereket.”

A két bekezdés közé befért még 12 további, melyekben arról van szó, hogy a Fidesz mennyit tett a szegények védelméért és milyen nagyszerű szociális ellátást nyújtanak. 

Az viszont nem derül ki a válaszból, hogy mennyien haltak meg kihűlés miatt ezen a télen, erre Rétvári Bence egyszerűen nem válaszolt. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.