Lázár János: A magyarok véleményének kialakításában nem meghatározó a kormány véleménye

politika
2018 február 01., 16:34
comments 169

Hosszú évek kitartó és közpénzt nem kimélő kormányzati kampányolása után kiderült, hogy mindez felesleges volt, hiszen a magyarok eleve nem szeretik az idegeneket. Legalábbis Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap azzal lepte meg a Kormányinfón az Index őt kérdező munkatársát, aki Orbán felelősségét firtatta az idegenellenesség és a menekültek elleni hergelésében, hogy ezt mondta:

„A magyar emberek véleményének kialakításában nem értek egyet azokkal, akik úgy gondolják, hogy meghatározó a kormány véleménye vagy iránymutató a kormány tevékenysége.”

Felidézte azokat a 90-es vagy a 2000-es években végzett kutatásokat, amelyekben megkérdezték a magyarokat, hogy milyen szomszédokat választanának. Abból szerinte kiderült, milyen állapotban volt akkor a magyar társadalom.

„Én úgy gondolom, hogy a kormányzat által elmondottak, amelyek az önök véleménye szerint befolyásolták a közvéleményt, én szerintem inkább tényleíró jellegűek voltak. Ezek a magyar társadalmat nem hiszem, hogy érdemben tolták volna abba az irányba, hogy idegenellenes vagy hogy befogadóellenes vagy bevándorlóellenes legyen. Meg kell nézni, hogy milyen állapotban volt a magyar társdalom ebből a szempontból korábban."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.