200 milliós támogatást kapott Rétvári Bence unokatestvérének nőegylete

POLITIKA
2018 február 02., 05:42
comments 105

Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, de nem ő az egyetlen politikus a Rétvári-családban, aki politizál: unokatestvére, Huczekné Rétvári Mónika korábban az MSZP pásztói szervezetének vezetője volt, igaz, hét éve kilépett a pártból, és azt mondja, azóta nem politizál.

Most azzal került be a hírekbe, hogy az általa vezetett Nők Civilben Egyesület 199,2 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a nők munkaerőpiaci helyzetének, illetve a család és a munka összeegyeztethetőségének javítására. A pénz 85 százalékát az EU adja, és idén márciustól két és fél éven át a forrásból a tervek szerint egyebek között ötszáz, hátrányos helyzetű nő számára tartanak képzéseket, további ötszázan részesülhetnek tanácsadásban, illetve létrehoznának egy női információs és szolgáltatóközpontot Pásztón.

A Magyar Nemzet szerint a civilszervezet eddig ennél csak kisebb méretű eseményeket szervezett.

Huczekné Rétvári Mónika először telefonon készséggel válaszolt a Magyar Nemzet kérdéseire, később viszont ímélben letiltotta a nyilatkozatát, mondván, nem akarja belekeverni a politikát, majd a projekt sikereiről szívesen beszámol.

Dömsödi Gábor, Pásztó független polgármestere a lapnak azt mondta, amikor az embereknek nincs ennivalója és tüzelője, szerinte nem ilyen dolgokra kellene 200 millió forintot költeni. (Magyar Nemzet

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.