Mégsem kell elköltöznie az archívumnak Lukács György egykori lakásából

Korábbi terveitől eltérően az MTA mégis fenntartja a Lukács György korábbi lakásában kialakított kutatóhelyet - áll az akadémia közleményében.

Nagy nemzetközi felháborodás volt abból, hogy az MTA el akarta költöztetni az Archívumot a világhírű filozófus Duna-parti otthonából. Rengeteg neves külföldi tudós is aláírta a terv ellen tiltakozó petíciót. „A Lukács Archívum évtizedeken keresztül nem pusztán azt tette lehetővé, hogy az akadémiai és a szélesebb értelemben vett nem-akadémiai közönségnek hozzáférése legyen a filozófus életének és munkásságának dokumentumaihoz, hanem történeti emlékhelyként is működött, mivel azon lakásban található, melyben a filozófus életének utolsó éveit élte: ez tehát a korunk egyik meghatározó egyéniségéről való megemlékezés tere” - írták.

Lukács ArchívumFotó: Facebook/Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány - LANA

Az eredeti terv sem arról szólt, hogy felszámolják az archívumot, pusztán el akarták költöztetni a kéziratokat az MTA Kézirattárába, Lukács könyvtárát pedig a Filozófiai Intézetbe. Most azonban Lovász László, az MTA elnöke megállapodott a Lukács György Nemzetközi Alapítvány (LANA) kuratóriumi elnökével, Kelemen Jánossal, hogy maradhatnak a Belgrád rakparton - miután a rossz állapotban lévő lakást felújítják.

Az MTA közben megkezdte az archívum anyagainak régóta halogatott digitalizációját, a dokumentumok folyamatosan kerülnek fel a webre, több száz levél már most könnyen és gyorsan elérhető bárki számára - írják.

Lukács György filozófus, kommunista politikus szobra a XIII. kerületi Szent István parkban 2017. január 26-án.Fotó: Koszticsák Szilárd

Az akadémia szerint a lakás felújításának költsége kb. 14 millió forint lenne. Ehhez a Lukács György Alapítványnak kell adományokat szereznie, amit az MTA majd kiegészít. A felújítás végeztével kerülnek vissza a lakásba Lukács György könyvei és a rá vonatkozó irodalom.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.