Orbán: Lesz egy pont, amikor a majom beleugrik a vízbe!

POLITIKA
2018 február 02., 07:23

Ma sem volt másként, mint ahogy mostanában lenni szokott, Orbán Viktort leginkább a migráció kérdése foglalkoztatja, vagy legalábbis arról beszél a legszívesebben, ha interjút ad a közrádiónak.

Annyi változás történt, hogy Soros György átalakult az ENSZ-szé, vagy az ENSZ Soros Györggyé, ez elválik majd, mert ahogy Orbán Viktor az interjúban foglalmazott: 

„szerencsére lesz egy pont, amikor a majom beleugrik a vízbe”.

Az ENSZ globális migrációs csomagjáról volt szó éppen, aminek a tervezete ugyan még nem jelent meg, de Szijjártó Péter tegnap például már azt mondta: „a dokumentum alapállítása hamis, hazug”.

A magyarokat lelkileg most a miniszterelnök is felkészítette arra, hogy bizony baj lesz ezzel a tervezettel. A kormány olvasata szerint a készülő ENSZ-dokumentum egyenesen támogatja, sőt szervezi is a migrációt, márpedig Orbán Viktor a történelemből nem emlékszik olyan népvándorlásra, ami ne jelentett volna veszély országokra, „mi is tudnánk erről beszélni”. Ha a honfoglalásra gondolt, akkor valóban. 

A kormány előre belengette, hogy ha migárciópárti lesz a dokumentum, akkor mi - az Egyesült Államokhoz hasonlóan - kiszállunk annak elfogadásából. Arra a kérdésre, hogy mivel konszenzusos folyamatról van szó, miért nem érvelünk az igazunk mellett, Orbán azt mondta, hogy ez nekik is okoz fejtörést. Mert az ENSZ fontos szervezet. Vita van ugyan arról, hogy mennyire hatékony, de mégiscsak fontos szervezet, meg kell becsülni, az ENSZ érték. Ugyanakkor nem szabad megengedni, hogy olyan elveket fogalmazzon meg, amik ellentétesek Magyarország érdekeivel. Márpedig ami készülőfélben van, az ilyen. Figyelem, figyelem:

„az ENSZ-dokumentum pont olyan, mintha kimásolták volna a Soros-tervből”.  

De formálódik már ellene „a józan ész talaján álló országok szövetsége”.

A lényeg összefoglalva:

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.