Furcsállja a sík vidéken épülő sztráda 4,5 milliárdos kilométerárát az Európai Bizottság

Tbg
közlekedés
2018 február 05., 04:50
comments 149

„Elég rosszul áll az M4-es autópálya Berettyóújfalu–Nagykereki, országhatár közötti szakasz szénája, a megküldött dokumentáció 27 pontjában is magyarázatot kért az EB” – írja a 24.hu.

A lap a projekt támogatási kérelmére adott brüsszeli választ ismerteti, amely több ponton tesz fel kérdést a magyar félnek, amely uniós pénzből finanszírozná a beruházást. 

A legnagyobb kérdés a pályaszakasszal az, mi kerül rajta bruttó 4,5 milliárd forintba, miközben sík vidéken vezet a nyomvonal. A magyar fél a 24 szerint azzal indokol, hogy sok hidat, és az árvíz ellen ellen töltést kell építeni. 

A szakaszt az új nemzeti tőkésosztály érdekeltségei, a Duna Aszfalt Kft., a Hódút Kft., illetve az A-Híd Zrt építheti. A tiszakécskei Duna Aszfaltot tartják az új Közgépnek, a cég Szíjj László és Varga Károly érdekeltsége, az M4-es gyorsforgalmi út más szakaszainak megépítésére is sikeresen pályáztak. 

Brüsszel szerint megkérdőjelezi a beruházás volumenét az is, hogy a román oldalon egyelőre nem látni, mikor folytatódik az autópályaépítés, az ugyanis elakadt, és az alacsony forgalom sem indokolja a 2x2 sávot. 

A 24.hu szerint Brüsszel az M35-ös autópálya Berettyóújfaluig és az M4-es autópálya  országhatárhoz történő két szakaszát vizsgálja. 

Arról itt írtunk részletesen, mi a helyzet az M4-es igazán fontos szakaszaival.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.