6 milliárd(!) forint áfát csaltak el génmódosított szójával

bűnügy
2018 február 06., 08:34
comments 76

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt öt gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba, mert egy génmódosított szójával kereskedő cégláncolattal 6 milliárd forint kárt okoztak a magyar államnak, miután Szlovéniából Magyarországra és Dániába szállították az árut, és az áfát nem fizették meg.

A NAV szerint a nemzetközi bűnszervezet az árut szlovák, cseh, lengyel „bukó cégeken” pörgette át. A szóját a sor végén lévő székesfehérvári cégek vásárolták fel, majd a be nem fizetett áfát levonták a fizetendő adóból, sőt jogtalanul vissza is igényelték.

Az egyik cégcsoport Dániában ugyanezzel a módszerrel 14,6 millió euró (4,52 milliárd forint) kárt okozott.

A nemzetközi támogatású akcióban egyszerre négy országban folytattak eljárásokat, az akciót az Eurojust és az Europol is támogatta, a hágai műveleti központban hangolták össze a tagországok eljárásait. Magyarországon egyszerre 162 helyszínen 300 pénzügyi nyomozó, 30 revizor, 81 pénzügyőr, informatikai és pénzmosás elleni szakemberek és a Merkur Bevetési Egység tagjai dolgoztak, ezzel párhuzamosan Dániában, Szlovéniában és Szlovákiában is lecsaptak a bűnszervezet tagjaira.

A NAV munkatársai gépjárműveket, készpénzt foglaltak le, bankszámlákat, ingatlanokat zároltak kb. 1,9 milliárd forint értékben. Jász-Nagykun-Szolnok megyében további 24,5 millió forint értékben zároltak árukészletet és gépjárműveket. A szlovén hatóságok hat helyszínen 100 ezer eurót, a dán hatóságok pedig 13 helyszínen 470 ezer eurót foglaltak le.

A NÉBIH szakemberei egy Fejér megyei raktárban árueredet-vizsgálatot indítottak, és 123 tonna árut zároltak. A helyszíni mintavétel laboreredményei arra utalnak, hogy a zárolt termék génmódosított.

photo_camera Illusztráció: Pixabay

A gyanúsítottak akár 20 év szabadságvesztést is kaphatnak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.