A polgármester azt állítja, hogy Ferencvárosban vezetnek egy titkos VIP parkolási listát, amiről neki fogalma sem volt

„Háború, puccs, korrupció, bűncselekmény.” 

Ilyen kemény szavak röpködtek Fiala János reggeli műsorában, ami a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával fut a Civil Rádión és aminek állandó vendége Bácskai János, IX. kerületi polgármester. A fenti kijelentések a legutóbbi videónk kapcsán hangoztak el, amiben azzal foglalkoztunk, hogy a polgármester barátja, Rudits Tibor kerületi kéményes autója jogszabályellenesen kaphatott ingyenes parkolási lehetőséget, ugyanis nem kerületi lakos. Most kiderült, hogy ennél jóval súlyosabb ügyről van szó. Előzmény:

A polgármestert megvezették

Fiala János műsora a totálisan talajt vesztett magyar médián belül is különlegességnek számít. A rádiós legtöbbször nem egyszerűen alákérdez alanyának, hanem szinte szóvivője, kommunikációs testőre a polgármesternek. De az is előfordul, hogy kikéri magának és felháborodott szitkozódásba kezd, ha valaki kritizálja vendége munkáját. Szóval az Echo tévé akármelyik adása Fiala János műsorához képest egy igazságra szomjas őrkutya. 

Fiala János pihen a Balaton Sound VIP-ben.

Ezért is volt különleges a február 2. adás, amiben ismét Bácskai János volt a vendég, és ahol ugyan óvatosan, de felmerült, hogy a IX. kerületi önkormányzat és a korrupció nem is állnak annyira távol egymástól. Fiala János úgy interpretálta az esetet, hogy a polgármester csak ártatlan szemlélője az eseményeknek, akit csőbe húztak, és valójában az egész ügy egy szövevényes puccskísérlet része lehet, de Bácskai félrebeszélés nélkül kijelentette, hogy bűncselekmény történt az önkormányzati cégnél.  

A titkos VIP lista

Bácskai János egy, a mi anyagunkban feltárt esetnél sokkal súlyosabb visszaélésről számolt be: állítása szerint Rudits Tibor gépkocsija nem a sima lakossági listára került fel, ahol értelemszerűen a kerületi lakosok autói szerepelnek, amelyek ingyenesen parkolhatnak, hanem az önkormányzat tulajdonában álló vagyonkezelőben vezetnek egy párhuzamos parkolási VIP listát, aminek ő a létezéséről korábban nem is tudott, és azt sem tudja, hogy ezt ki hozta létre, kik kerületek fel rá, és milyen alapon. 

Jelenleg annyit tud, hogy a FEV IX. Zrt-ben valaki, akinek hozzáférése van a vállalatirányítási rendszerhez, létrehozott egy olyan (nem nyilvános) adatbázist, amit az összes parkolóőr ismert, ezért a listán lévő autókat a kerületben nem bírságolják, tehát a kiváltságosok ingyenes parkolhattak az egész kerületben. A birtokunkba jutott listán 25 jármű szerepel, azt viszont nem tudjuk, hogy ez a teljes VIP lista-e vagy az ennél bővebb.

A VIP lista. A sárgával kihúzott Rudits Tibor fekete BMW-je.

A kincstárnok és a kéményes

Próbáltuk megszólaltatni Martos Dánielt, a vagyonkezelő vezérigazgató-helyettesét, aki a kerületi parkolási ügyek fő felelőse, de nem könnyű vele beszélni, ami ezen a korábbi felvételen is látszik. Szinte forradalmasította a kérdések elöli menekülést:

Azt akartuk megtudni, hogy tudott-e a titkos parkolási listáról, és hogy kik és mi alapján kerülhettek fel arra. Ez azért is érdekes, mert Martos Dániel sok izgalmas szálon kötődik Rudits Tiborhoz, akinek a gépjárműve szerepel a listán. 

1. 2011-ben Martos Dániel kezdeményezésére jött létre a Vállalkozók Ferencvárosért Egyesület, aminek később Rudits lett az alelnöke, és ami jelenleg is a vagyonkezelőhöz van bekötve.

Fotó: FEV IX.

2. Martos hozzátartozója és Rudits hozzátartozója pont ugyanabban az EU-s pénzből felújított Tűzoltó utcai házban nyert lakáspályázatot. Az elhíresült lakáspályázatokat már az ügyészség is vizsgálja. A gazdasági bizottságnak, ami döntött a pályázatokról, Martos Dániel is a tagja volt.

3. Egymás után minden évben Rudits cége, a Kéményszervíz 1989 nyeri a vagyonkezelő, tehát Martosék által kiírt évi 150 milliós kéményfelújítási pályázatot.

4. Ruditshoz szorosan köthető személyek (például olyan személy, aki ugyanazon a lakcímen lakott, mint ő maga) 2013-ban közel 100 millió forintból újíthatták fel  a Páva utca egyik szakaszát. A terület önkormányzati képviselője akkor Martos Dániel volt, aki az ünnepélyes átadásakor Bácskai Jánossal közösen vágta át a szalagot.

Martos Dániel és Bácskai János átadják a felújított Páva utcát.Fotó: ferencvaros.hu

5. És  egy utolsó érdekes adat: mindketten, Martos és Rudits is letiltották a telefonszámomat. Ezért nem tudtuk elérni őket, de a kincstárnoknál levélben érdeklődünk. 

Bácskai János teljes körű külső és belső vizsgálatot ígért az ügyben, Baranyi Krisztina az Együtt képviselője azt írja oldalán, hogy feljelentést tesz hűtlen kezelés és csalás miatt. 

;