Az Audi egyik központjában razziázott a német ügyészség

autó
2018 február 06., 09:43
comments 23

A hatóságok a Neckarsulm városában található gyárban, illetve központban hajtottak végre házkutatást kedd reggel, a beszámolók szerint a müncheni ügyészség képviselői irodákat kutatták át a dízelautók károsanyag-kibocsátásával kapcsolatos csalással összefüggő nyomozásuk során.

A beszámolók szerint az ügyészség egyes gyanúsítottak otthonában is járt. A vádirat szerint csalás és jogsértő hirdetések révén legkevesebb 210 ezer autót értékesíthettek 2009 óta Európában és az Egyesült Államokban. Az ügyészség közleménye szerint a fő hangsúly most annak felderítésén lesz, hogy milyen technológiával manipulálták az európai piacra szánt háromliteres V6-os dízelmotorokat.

photo_camera Illusztráció: Thomas Kienzle/AFP

Az amerikai piacra szánt Audi-motorokkal összefüggésben 14 embert gyanúsítanak bűncselekmény elkövetésével.

Az Audi vezetősége 2015 novemberében vallotta be, hogy valóban felszerelték egy eszközzel a háromliteres V6-motorokat, mely révén be tudták csapni az amerikai hatóságok károsanyag-mérő tesztjét. A német ügyészség tavaly már több kutatást tartott gyárakban. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.