A miskolci kórház vezetőjét is meglepte, hogy „megrendült egészsége” miatt hirtelen leváltották

Egészségügy
2018 február 07., 07:27
comments 135

Balog Zoltán váratlanul visszavonta miskolci megyei kórház főigazgatójának megbízatását. Tiba Sándor áprilisban nevezték ki, külön miniszteri engedéllyel, mert nyugdíjaskorú, 64 éves volt.

A Népszava információi szerint a fölmentését Tiba maga is csak néhány perccel azelőtt tudta meg, hogy azt egy keddi főorvosi értekezleten Németh László, a kórházfenntartó hivatal főigazgatója hivatalosan is bejelentette. Tiba „megrendült egészségével” indokolták a lépést, a kórházvezetést átmenetileg helyettesére, Papp Tibor orvosigazgatóra bízzák. A főigazgató öt tagkórházból álló, hatezer dolgozót foglalkoztató, 800 ezer beteg ellátásáért felelős komplexumot irányított.

A Népszava január elején írt arról, hogy nem sikerült jól a nagy kórházi összevonás Miskolcon. Ez volt az utolsó városok egyike, ahol levezényelték a kórházak integrációját, ám meglepetésére nem a nagy megyei kórház korábbi igazgatóját, a kereszténydemokrata Csiba Gábort bízták meg az újjáalakult intézmény vezetésével, hanem Tiba Sándort, a jóval kisebb miskolci városi kórház korábbi igazgatóját, Tiba István fideszes országgyűlési képviselő testvérét.

A lap szerint az összevonás után nemhogy javult, de romlott az ellátás színvonala, sok orvos távozott. Arról írtak, hogy sorra menesztették egyes stratégiai szakmák vezetőit, illetve olyan méltatlan helyzetbe hozták őket, hogy csak a távozás mellett dönthettek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.