Az Iszlám Állam harcosának vallotta magát a finnországi késelő

külföld
2018 február 07., 14:25
comments 16

Az Iszlám Állam dzsihadistájának  tartotta magát az a marokkói férfi, aki két emberrel végzett és négyet megsebesített Finnországban tavaly augusztusban - mondta el a helyi rendőrség szerdán.

Abd er-Rahmán Buanan a Szíria elleni amerikai légicsapásokkal indokolta tettét. Az akkoriban 22 éves menedékkérő beismerte, hogy ő szúrta le az áldozatokat a támadás során, amely az első terrorizmushoz fűződő bűncselekmény volt Finnországban.

"Harcosként látta magát, az Iszlám Állam katonájaként" - mutatott rá a finn Nemzeti Nyomozóiroda munkatársa, Olli Toyras nyomozófelügyelő egy sajtótájékoztatón. "Szerette volna, ha az Iszlám Állam mögé áll, de - ahogy azt tudjuk - ez nem történt meg."

"A nyomozás alapján elmondhatjuk, hogy egyedül követte el tettét. Magányos farkasként, ha úgy tetszik" - tette hozzá Toyras.

Buanan 2016-ban érkezett Finnországba és egy turkui fogadóközpontban élt. Menedékkérelmet nyújtott be a finn hatóságoknak, amelyet elutasítottak. Azt mondta a rendőrségnek, hogy három hónappal a támadás elkövetése előtt ismerkedett meg az Iszlám Állammal.

A hatóságok lezárták a nyomozási szakaszt, és várhatólag márciusban megkezdődik a bírósági eljárás Buanan ellen.

A támadást követően a finn kormány a parlament elé terjesztett egy javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy a hatóságok indokolt esetben megfigyeljék az emberek online tevékenységét, valamint nyomon kövessék kommunikációjukat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.