„Több mint egy éve írok álhíreket szélsőjobboldali amerikai portáloknak” - kezdi a Guardianben megjelent cikkét a névtelen szerző. „Nem ez volt a célom; 2016-ban alakult így, amikor kezdtem a doktori tanulmányaim végére érni. Elfogyott a pénzem, és nekiálltam írni mindenfélét, hogy fizetni tudjam a lakbért.” A története speciális nézőpontból mutatja meg, hogyan készülnek azok az álhírek, amelyeket világszerte milliók olvasnak úgy, mint az eddig eltitkolt, a mainstream média által elhallgatott, de végre-valahára feltárt igazságot. 

A szerző először hamis értékeléseket írt az Amazonra és más oldalakra, többek között parfümökről, babás termékekről és szexjátékokról - amelyeket természetesen soha nem használt. Nem sokkal később az egyik megrendelője összehozta egy fegyvereket népszerűsítő oldal tulajdonosával, és hamarosan ez lett a fő profilja. 

Bár soha nem volt a kezében fegyver, de különböző álneveken napi szinten gyártja a cikkeket arról, hogy miért érdemes megvásárolni ezt vagy azt a kiegészítőt. Az írásai végén mindig van egy link az Amazonra, ahol ezeket meg is lehet rendelni, az oldal  pedig az átkattintások után kapja a jutalékot. Az oldal tulajdonosát nem ismeri, de a közvetlen főnökével is csak emailben kommunikált eddig. Róla annyit azért megtudott, hogy ő maga sem fegyverpárti.

„Arról is írok cikkeket, hogy a félautomata fegyverekre szerelhető rugós válltámasz betiltása nem akadályozza meg a tömeggyilkosságokat, a baloldal pedig hamisítja a statisztikákat. Ennek az ellenkezőjét gondolom. Szenvedélyesen vitatom, amit írok. És néha kétségbe ejt a tudatlanság, amit ezeken az oldalakon látok.”

A férfi heti 15 órát tölt ezzel a munkával, és havi 2400 fontot keres vele. A barátai tudják, mit dolgozik, és értik, hogy ezzel teremti meg a lehetőséget a rendes munkájára. Na meg jókat röhögnek rajta, hogy egy többé-kevésbé fiatal és baloldali brit bölcsész úgy tesz, mintha középkorú, szélsőjobboldali amerikai fegyvermániás lenne.

Csak egyszer kellett rasszista oldalnak írnia, és ez volt az egyetlen alkalom, hogy megkérdőjelezte a saját szerepét. De amúgy nincsenek morális problémái.

„Igen, terjesztem a tudatlanságot és talán hozzájárulok a gyűlölködő közhangulathoz. De nem hiszem, hogy a munkám emberek halálát okozta volna. Talán nihilistább vagyok az átlagnál, de végül is ez egy munka, ami jól fizet.”

Azt elfogadja, hogy a cikkei a fake news részei, de szerinte a jelenség nem új, csak a név: a náci és a kommunista propagandalapok ugyanúgy ideológiailag irányított újságok voltak, mint a mai álhíroldalak.

A férfi azt tervezi, hogy a doktorija befejezéséig biztosan folytatja ezt a munkát, de talán tovább is, hiszen máshogy nehéz ilyen könnyen pénzt szerezni.

Az álhírek amúgy természetesen nem csak a szélsőjobboldalon terjednek, de oxfordi kutatók friss felmérése szerint is ez a leginkább fogékony közönség: a Trumpért rajongó, radikális témákról posztoló felhasználók sokkal több fake newst terjesztenek, mint akár a demokraták, akár a mérsékelt republikánusok. Az amerikai választási kampány szimbolikus pillanata volt, amikor kiderült: egy macedón kisvárosban 140 Trump-párti híroldal működik. A macedón fiatalokat állítólag nem igazán érdekelte az amerikai politika, pusztán keresni akartak egy kis pénzt, és azt látták, hogy a trumpistákat a legkönnyebb kattintásra bírni a hangzatos hazugságokkal.

De a hidegfejű profik mellett természetesen vannak olyanok, akik önként és dalolva tolják a kamut. Az viszont nem egészen igaz, hogy az álhírek nem ölnek.