Az iskola volt diákja követte el a floridai tömeggyilkosságot

Legkevesebb 17 halottja van annak a lövöldözésnek, amely szerdán délután történt egy floridai középiskolában - adta hírül a rendőrség.

Cruz letartóztatása közben

A tömeggyilkosságot az iskola egy volt, 19 éves diákja, Nikolas Cruz követte el puskával. A tettest nem sokkal később letartóztattak. A fiatal nem tanúsított ellenállást.

Scott Israel, a helyileg illetékes - Broward megyei - seriff közölte, hogy a volt diákot magaviselete miatt kicsapták a parklandi iskolából, ám hogy pusztán ez volt-e az indítéka, még nem tudni.

A rendőrségi beszámolók szerint Cruz három embert az iskola épületén kívül lőtt le, majd belépett, és folytatta a lövöldözést. 15 ember a helyszínen vesztette életét, ketten pedig kórházba szállítást követően. 17 további embert kórházban ápolnak, hárman életveszélyes állapotban vannak. És azt is lehet tudni, hogy Cruzt is el kellett látni, de a kórházból aztán előzetes letartóztatásba került. 

Az áldozatok személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de azt lehet tudni, hogy az iskola futballedzője az egyikük. 

Fotó: Joel Auerbach/AP

A beszámolók szerint a 19 éves fiatal egy AR-15 típusú puskával és rengeteg tölténnyel érkezett a helyszínre. Az AP értesülései szerint gázálarc és füstgránátok is voltak nála, és érkezésekor bekapcsolta a tűzriasztót, hogy minél több gyereket terelhessen ki a folyosóra az osztálytermekből. 

Az iskola matematikatanára, Jim Gard elmondta, hogy Cruzot korábban mint a többi gyerekre potenciális fenyegetést jelentő diákot azonosították. Állítólag már tavaly döntés született arról, hogy nem engedhetik be az iskola területére, ha hátizsák van rajta. A férfi maga is tanította a diákot 2016-ban, és úgy emlékszik rá, mint egy csendes srácra, akivel sosem volt semmi problémája. Ugyanakkor kollégái elmondásából tudja, hogy Cruznak problémái voltak a lányokkal. 

Egykori osztálytársai magányos, magának való fiatalként jellemezték, aki nagyon odavolt a fegyverekért. Cruz állítólag mesélt is nekik arról, hogy mennyire szeretett lövöldözést gyakorolni. 

A tömeggyilkosság után rövid ideig még elérhető volt Cruz Instagram-fiókja, itt több fotón is lehetett látni, amint fegyverekkel pózol. (BBC, MTI, Buzzfeed)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.