A Kisalföld olvasója összeszámolta: 163 darab nagyméretű kátyú van az ország legfontosabb autópályaszakaszán

"Felháborítónak tartom hogy ilyen magas útdíjak mellett lassan járhatatlanná válik a Győr-Budapest, Budapest-Győr M1-es autópálya szakasz. Győrtől Pestig 163 db (azaz százhatvanhárom) nagyméretű kátyú, s mellette több kisebb kátyú és ez még nem minden, mert egyéb úthibák is színesítik az utazást” - ezt írta a Kisalföld egyik olvasója a lapnak.

A lap ezután közölte az autópálya fenntartójának kommentjét. Azt írták, hogy “az M1-es autópálya az egyik legfontosabb és legforgalmasabb tranzitútvonal a térségben, a nagyarányú kamionforgalom miatt pedig az útpálya burkolatának leromlása is felgyorsult, ezért is fordulnak elő inkább a lokális burkolathibák az autópálya külső sávjában”. Hozzátették, hogy kiemelten foglalkoznak az M1-es autópálya burkolatának karbantartásával, de a téli időjárás kedvez a kátyúk kialakulásának.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.