A lengyel kormánynak sikerült világra szóló botrányt kavarnia azzal a nemrég elfogadott törvénnyel, amely alapján pénzbírságra, vagy akár három év börtönre is ítélhetik azokat, akik a holokausztban való részességgel vádolják a lengyeleket, vagy lengyel haláltáborokat emlegetnek.

Azóta sokan próbálták megfejteni, mi áll a törvény hátterében, amely a bírálói szerint korlátozza a szólásszabadságot és meghamisítja a történelmet, másrészt pedig a politikai értelme sem világos, hiszen folyamatos védekezésre kényszeríti a kormányt, amely a nagy kármentésben röhejes hibák sorozatát követi el. Akkora a zavar, hogy egy kormánytag már arról beszélt, hogy polokauszt-múzeumot kellene nyitni, miközben Európát járó kampánykamionokra írják, hogy a lengyelek milyen sok zsidót mentettek meg. Kevéssé meglepő módon Lengyelország két fontos partnere, Izrael és az Egyesült Államok is hevesen tiltakozik.

Akkor mire jó ez az egész?

Adam Michnik, a kommunista rendszer ellen harcoló demokratikus ellenzék egykori vezéralakja, a rendszerváltás óta a legfontosabb lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője most az Élet és Irodalomban mondta el a saját megfejtését.

Szerinte a kormányzó Jog és Igazságosság párt célja az lehetett, hogy bebizonyítsa: „Lengyelország felállt a térdeplésből, és így néz szembe az őt érő támadásokkal.” Hogy ez miért nem sikerült? Hát, mert a kormány

„tele van idiótákkal, elképesztő balfogásokat követnek el puszta ügyetlenségből, hozzá nem értésből”.

Michnik úgy látja, hogy holokauszt-törvény is így jött létre: látszik rajta, hogy

„hülyék készítették elő, hogy alapvető diplomáciai szempontokra nem figyelnek, az érdekeltekkel nem konzultálnak, nem egyeztetnek, mindenféle avítt szempontokat ásnak elő a nemzeti múltból, amivel csak nevetségessé teszik magukat.”

A kormányt véleménye szerint meglepte a heves reakció, egyáltalán nem mérték fel, mit jelent a saját törvényük, és meg is ijedtek, amikor szembesültek vele:

„A szélsőjobb rögtön az izraeli nagykövetségnél akart randalírozni, amitől Kaczynski rémült meg a legjobban. Az egész környéket lezárták, még csak a követség közelébe se engedték őket.”

Kaczynski és a kormány ugyanis „kimondottan Izrael-barát politikát folytat, nagyon jó a viszony Tel Avivval, az amerikai zsidó lobbi támogatása is eleve fontos nekik.” Ezért Michnik szerint nem igaz, hogy a kormány szándékosan szítja az antiszemita indulatokat, Kaczynski „minden látszat ellenére” nem antiszemita, de 

„a nemzeti hagyomány olyan levitézlett, anakronisztikus erőit élesztgeti, amelyek így vagy úgy összefonódtak az antiszemitizmussal”. 

Apró különbségek

Ettől még „ez a törvény irdatlan diplomáciai baklövés, jogi fiaskó, kész abszurdum” - mondja Michnik, akit az a hazugság is látványosan idegesít, hogy lengyelek nem vettek részt a zsidók üldözésében. Egy ponton kifakad:  

„Még hogy a lengyelek feddhetetlenek maradtak a háború szörnyűségei közepette! Még hogy nem voltak szép számmal olyanok, akik a bujkáló zsidókat zsarolták, akár egész vagyonukat elszedték, végül mégis feladták őket! Ennek kiterjedt irodalma van. Vagy Jedwabne, ahol a kisváros lengyel polgárai terelték be a pajtába a zsidó szomszédjaikat, és rájuk gyújtották az épületet. Ezt mind tagadjuk le?”

A teljes interjú itt olvasható. Ebben Michnik sok egyéb mellett azt is kifejti, hogy bár Kaczynski nagyon sokat tanult Orbántól, főleg a jogállami korlátok lebontásáról, de a lengyel pártvezért tényleg nem érdekli a pénz. Szerinte ebből következik, hogy míg Orbán „kártékony, haszonleső embereket emel kormányzati pozícióba, Kaczynski idiótákat.”