Iványi Gáborék az Európai Unió Tanácsához fordulnak, mert négy éve nem kapják vissza az egyházi státuszukat

POLITIKA
2018 március 04., 20:18
comments 190

A mai napig rendezetlen a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) egyházi státusza, ezért az Európai Unió Miniszterek Tanácsához fordulnak.

Közleményükben felidézik, hogy a hazai Alkotmánybíróság és egyéb jogi fórumok döntései értelmében az Országgyűlésnek és a Kormánynak helyre kell állítania a MET egyházi státuszát, amit azok a jogerős határozatok ellenére közel négy éve halogatnak. Ugyanezt az elvárást tartalmazza a strasbourgi Európai Emberi Jogok Bíróságának több döntése is. 

photo_camera Fotó: Derzsi Elekes Andor/Wikipedia

Az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület és a MET emiatt súlyos anyagi gondokkal küzd; éves szinten intézményeik összesen több mint 1 milliárd forint bevételkiesést szenvednek el.

A MET Közgyűlése felszólítja az Országgyűlést, hogy az AB legutóbbi döntését hajtsa végre, a strasbourgi bíróság döntésének figyelmen kívül hagyása miatt pedig az Európai Unió Miniszterek Tanácsához fordul, hogy tartsa napirenden az egyház jogai helyreállításának ügyét mindaddig, míg a magyar kormány és parlament nem korrigálja eddigi eljárását.

A közlemény felsorolja, hogy 

  • az egyházzal együttműködő Oltalom Karitatív Egyesület kiterjedt hajléktalan- és szociális ellátást, család-, egészségügyi-,és idősgondozást végez;
  • mintegy 600 férőhelyen hajléktalan látnak el, 5 idősotthont tartanak fenn, évente több ezer krízishelyzetben lévő családot gondoznak; 
  • köznevelési intézményeikben pedig mintegy 3000 gyerek részére biztosítják bölcsődétől a középfokú végzettség megszerzéséig az oktatási rendszer teljes spektrumát.
  • A Wesley János Lelkészképző Főiskola is változatlanul működik, noha 2010 óta az államilag támogatott férőhelyek megvonása miatt egyre nehezebben. körülményeik megnehezedtek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.