Lázár János szerint azért van pénz az államkasszában, mert ők nem lopták el

politika
2018 március 04., 06:48
comments 459

A hódmezővásárhelyi fideszes vereség után látványos, hogy Lázár Jánosnak hirtelen mennyi minden olyasmit kell csinálnia, amitől eddig távol tartotta magát: hirtelen lett Facebook-oldala, majd pedig pár nap leforgása alatt Boldog Istvánná változott

Vasárnap jött az újabb állomás, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádióba látogatott, ahol felmondta nagyjából pontról pontra azt a szöveget, amit egy fideszes képviselőnek össze szoktak állítani a Rogán-féle minisztériumban. 

Azaz, hogy a választás fő kérdése a bevándorlás, Soros György alakíthat kormányt, ha nem a Fidesz, ők az ország függetlenségéért dolgoztak (lásd Paks II)

„míg mások különböző háttérhatalmak és különböző nagy emberek pénzéből az ország, a nemzet és a közösség gyengítését szeretnék elérni.”

Lázár szerint a tavaszi választás másik tétje, hogy azok kapnak-e bizalmat, akik a teljesítményükkel és a munkájukkal képesek jobbá tenni ezt az országot, vagy azok, akik csak szövegelnek.

Majd a korrupcióról megjegyezte, amelyik városnak, illetve országnak jól megy, van pénze, gazdasági fejlődést produkál, ott valószínűleg jóval kisebb a korrupció, mint ahol nincs pénz nyugdíj- és béremelésre.

Hangsúlyozta, 2002 és 2010 között látszott, hogy van korrupció, hiszen üres volt az államkassza, és azért nem volt pénz, mert szétlopták. 

„Most azért van pénz az államkasszában, mert mi nem lopjuk el. Ez ennyire egyszerű” 

- fogalmazott, hozzátéve, így jut pénz bér- és nyugdíjemelésre, fejlesztésre.  Lázár János elmondta, a rendszerváltozás óta soha nem volt akkora az állami vagyon, mint most, 2010 óta ugyanis 3-4 ezer milliárd forintnyi állami vagyont vásároltak vissza. 

A fideszes politikus reményét fejezte ki, hogy Hódmezővásárhely polgármesterének munkájában több lesz az együttműködés, mint a harc. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az új városvezető próbálja őket gáncsolni, támadni, miközben ők szeretnének együttműködni. Beszélt arról is, Márki-Zay Péter függetlenségéről sokat elárul, hogy egy MSZP-s alpolgármestert jelölt maga mellé. (Márki-Zay amúgy szombati beiktatásán ezt azzal indokolta, hogy jobboldali polgármesterként nem képviselhetné a város összes polgárát, ezért baloldali helyettest akar.) (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.