Terrorizmus finanszírozásával gyanúsít két menedékkérőt az ügyészség

bűnügy
2018 március 09., 11:04
comments 30

A röszkei tranzitzónából állított elő két embert a Terrorelhárítási Központ szerdán. Egy férfit és egy nőt vittek el, akik szabályos menedékkérelmet nyújtottak be. Annak elbírálása során jutottak arra a magyar hatóságok, hogy a megalapozott gyanú szerint a férfi és a nő 2009-ben, illetve 2010-ben önkéntesen csatlakozott egy szervezethez, amely a vonatkozó nemzetközi szerződések és egyezmények szerint terrorista szervezetnek minősül. A gyanú szerint a terrorista szervezet tagjaként mindketten 2010 és 2014 között a szervezet érdekében Irakban logisztikai tevékenységet végeztek, katonai kiképzésben részesültek, és a terrorszervezet tevékenységét egyéb módon támogatták.

Ezért ellenük terrorizmus finanszírozásának bűntette miatt indult eljárást. „Figyelemmel arra, hogy az elkövetők nem magyar állampolgárok, valamint a bűncselekményt nem Magyarország területén valósították meg, a legfőbb ügyész rendelte el" - áll az ügyészség közleményében.

A Csongrád Megyei Főügyészség csütörtökön indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el egy férfi és egy nő előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélyére figyelemmel. Erről még ma dönt a Szegedi Járásbíróság.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.