Lemondott a szlovák belügyminiszter

2018 március 12., hétfő 9:59
98

Hétfőn tíz órakor sajtótájékoztatón jelentette be lemondását Robert Kalinák szlovák belügyminiszter. Kalinák azzal indokolta döntését, hogy biztosítani akarta a Jan Kuciak újságíró meggyilkolása ügyében indult nyomozás zavartalanságát. A valóságban ennél komolyabb okai is vannak a lemondásának: konkrét koalíciós válsággal fenyegető helyzetet teremtett, hogy Kuciak oknyomozása alapján Kalinák maffiacsoportokkal állt kapcsolatban. És mert Kuciak éppen erről írta utolsó cikkét, az sem zárható ki, hogy pont ezek a maffiózók végeztek vele.

Kalinák annyit elismert a sajtótájékoztatóján, hogy a kormány stabilitása miatt mondott le. Kalinák távozását már a kormánykoalíció kisebbik pártja, a Híd is követelte.

Kalinák lemondása hatalmas veszteség Robert Fico kormányfőnek, akinek Kalinák volt az egyik leghűségesebb szövetségese. Az immár csak volt belügyminiszter a múlt héten még úgy nyilatkozott, hogy nem szükséges feláldozni őt a további kormányzás érdekében. (Via Új Szó)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt