Összeültek a belvárosi baloldali jelöltek, hogy ki lépjen vissza, de senki nem volt hajlandó

POLITIKA
2018 március 13., 11:03
comments 222

Megvolt az a találkozó, amire Juhász Péter hívta meg a Budapest 1-es választókerületében (V. kerület és VIII. kerület egy része) induló ellenzéki jelölteket. Az aprópója Közös Ország Mozgalom hétfőn megjelent felmérése volt, ami arra jutott, hogy a baloldali jelöltek akár a jobbikos Losonczy Pál visszalépése nélkül is legyőzhetnék a Fidesz-KDNP jelöltjét, Hollik Istvánt, ha koordinálnának, és csak egyikük indulna.

Juhász az egyeztetésre meghívta a jobbikos Losonczy Pált is, aki azonban este jelezte, hogy a pártközpont nem engedélyezi a részvételét. Elment viszont Csárdi Antal (LMP), V. Naszályi Márta (MSZP-Párbeszéd) és Fekete-Győr András (Momentum). A találkozóról beszámoló Juhász szerint leültek, beszélgettek, de a többieknek nem volt felhatalmazásuk arra, hogy megállapodást kössenek. És egyelőre nem is néz ki úgy, hogy lesz majd.

Juhász azt mondta, hogy ellene példátlan lejárató kampány indult, ennek ellenére a támogatottsága szinte megegyezik a többi jelöltével. És bár szerinte megengedhetetlen, hogy a Fidesz válassza ki a saját ellenzékét úgy, hogy valaki karektergyilkossággal próbálnak félreállítani, mégis hajlandó visszalépni, ha meglesz az egy közös jelölt. Ezt más nem ajnálotta fel. Juhász szerint ha máshogy nem, akár pénzfeldobással döntsék el, hogy ki legyen az egyetlen, csak ne a fideszes Hollik István kerüljön a parlamentbe, mert az biztosan nem érdeke az ellenzéki pártoknak. "Ha itt nincs megállapodás, sehol nem lesz" - mondta Juhász.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.