Online szavazáson döntötte el az orosz védelmi minisztérium, hogyan nevezzék el az új fegyvereket

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Eredményt hirdetett az orosz védelmi minisztérium az online szavazásban, amiben az internetezők azoknak az új fegyverzeteknek az elnevezéséről dönthettek, amiket Vlagyimir Putyin orosz elnök a március 1-i beszédében mutatott be a törvényhozás két házának.

Vlagyimir Putyin a sztálingrádi csatára emlékezik Volgográdban (1925 és 1961 között Sztálingrád) 2018. február 2-án.Fotó: Alekszej Druzsinyin / Szputnyik / AFP

A nukleáris hajtóműves manőverező robotrepülőgép a Burevesztnyik (Viharmadár), a pilóta nélküli nukleáris tengeralattjáró a Poszejdon (Poszeidón), a harci lézer pedig a Pereszvet elnevezést kapta.

Alekszandr Pereszvet harcos keresztény szerzetes volt, aki a tatárok elleni győztes, 1380. szeptember 8-i kulikovó csata előtt kopjás párviadalban csapott össze az Arany Horda bajvívójával, Cselubejjel (vagy Temür bejjel). A párbajban mindkét vitéz életét vesztette, de Pereszvet nyeregben maradt.

Jurij Boriszov védelmi miniszterhelyettes a Rosszija 1 televízióban azt mondta: a fegyverzetek még csütörtökön hivatalosan is megkapják az internetes szavazáson kiválasztott nevüket. A véleménynyilvánításban kb. 8 millióan vettek részt, ami azt jelzi, hogy az oroszoknak nem közömbös a hadseregük, annak harckészültsége és Oroszország sorsa – mondta. A szavazáson a minisztériumhoz beérkezett javaslatok közül fegyverzetenként 50 elnevezésből lehetett választani. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.