„Rendszeresen járt hozzánk, az asztalunknál evett” - mondta Kósáról az 1300 milliárdos örökséggel előálló asszony

POLITIKA
2018 március 23., 06:08
comments 334

Megszólalt az a csengeri nő, akinek Kósa Lajos évekkel ezelőtt elhitte, hogy 1300 milliárd forintot örökölt, és pont a fideszes politikustól szeretne befektetési tanácsokat kérni. Sz. Gáborné a Blikknek arról beszélt, hogy 

nagyon jó volt a kapcsolatuk Kósával, aki rendszeresen jár hozzájuk, náluk is evett. 

photo_camera Balra Forján Zsolt (Fidesz-KNDP) polgármester, jobbra Sz. Gáborné Fotó: Nagy Szabolcs / Csenger Város Facebook-oldala

A nő elmondta, hogy 2012-ben Orendi Mihályon, a korcsolyaszövetség elnökén keresztül kereste meg Kósa Lajost, mert az örökségből meg akart venni egy debreceni hotelt, ami akkor még az FHB tulajdonában állt. Kósa pedig akkor még Debrecen polgármestere volt. 

Amikor Kósa meghallotta, mekkora összegről van szó, azt tanácsolta, hogy a maradékot fektessem állampapírokba. Ezután évekig nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, rendszeresen járt hozzánk, az asztalunknál evett” - mondta a csengeri nő, aki szerint sosem kaptak pénzt a minisztertől, és ők sem adtak neki. 

Csakhogy a hagyatéki eljárás bonyolultabb volt, mint amilyenre számítottak, hiába vártak, a pénz nem érkezett meg. Elmondta, hogy Kósa Lajos utoljára 2017 márciusában járt náluk, novemberben még beszéltek telefonon, de azóta nem tudják elérni a minisztert. nem érti, hogy a miniszter miért fenyegeti feljelentéssel, amikor szerinte sem őt, sem Orendi Mihályt nem csapta be. Orendi egyébként közös céget is alapított a nővel

Sz. Gáborné szerint a nyilvánosságra került okiratokat még a férje juttatta el a Magyar Nemzethez öngyilkossága előtt. Azóta nagyon nehéz időszakot él át a családjuk, Csengeren már csak 4-5 család meri tartani velük a kapcsolatot. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.