Tökéletes ébresztő-zenék a legsúlyosabb bulinegyed közepéből

Nehezebben induló hétvégi délelőttökre kitalált zenei sorozatunk ismét jelentkezik, ezúttal a zenetörténet egyik óriása, Claude Debussy emléke előtt adózva, aki száz évvel ezelőtt éppen ezen a napon halt meg. 

A válogatást Fazekas Gergely zenetörténész állította össze, aki korábban már Bach és Mozart műveiből is készített hozzánk hasonló mixet, az utóbbi időben pedig rendszeresen jelennek meg nálunk zenei témájú írásai. Kapcsolódó érdekesség, hogy tavaly ősszel az ő fordításában jelentek meg magyar nyelven Debussy zenekritikái, illetve a francia zeneszerzővel készült interjúk. 

A válogatás mellé kaptunk egy részletes leírást is Fazekas Gergelytől, íme: 

Ma van Bartók Béla születésének 137. évfordulója, ami azt jelenti, hogy Bartók éppen a harminchetedik születésnapját ünnepelte, amikor száz évvel ezelőtt, 1918. március 25-én Claude Debussy meghalt. A francia zeneszerző Bartók legfontosabb inspirációs forrásainak egyike volt, és a 20. század első felében alig találunk jelentős zeneszerzőt, akire ilyen vagy olyan módon ne hatott volna. Ettől még önmagában nem feltétlenül lenne érdekes a 444 nehéz vasárnap délelőttökre kitalált sorozata, a Hangover számára. Csakhogy Debussy a múlt századfordulós Párizsban élt és alkotott, amely a kutatók egybehangzó véleménye szerint minden idők második legsúlyosabb helyszíne volt az éjszakai élet szempontjából (a legsúlyosabb party-helyszín a tudomány mai állása szerint az 1960-as évek végének New Yorkja; a százas listára csak egy magyar város tudott felkerülni, az 1526-os Mohács).

Fotó: Roger-Viollet

Debussy rövid ideig bárzongoristaként is működött, teljes otthonossággal mozgott a félvilági nők és önpusztító férfiak által meghatározott társadalmi térben, és az abszinttól az ópiumig számos narkotikum hatásmechanizmusával volt tisztában. Ha akarjuk, ezt akár ki is hallhatjuk a maga idején sok szempontból forradalmian újnak tűnő, álomszerű zenéjéből, ami természetesen nem jelenti, hogy Debussy tudatmódosult állapotban komponált volna (bár zeneszerzőnek lenni szerintem alapjáraton is tudatmódosult állapotot jelent). Akármilyen kaotikusan alakult is olykor a magánélete – bizonyos időszakokban nagyon –, a munkájában, vagyis a zeneszerzésben hihetetlenül összeszedett volt, kínos rendet tartott az íróasztalán és mérnöki precizitással építette fel szebbnél szebb hangzó konstrukcióit. Debussy a nyugati zenetörténet legtudatosabb szerzői közé tartozik, amit gyönyörűen tükröznek kalligrafikus szépségű kéziratai.

A Hangover számára készített mostani összeállítás kísérletet tesz rá, hogy keresztmetszeti képet nyújtson az életműről, vagyis a Debussy számára fontos, szinte valamennyi műfaj szerepet kap benne, egy kivétellel, és az az opera. Debussy a megvalósulatlan operatervek csúcstartója a zenetörténetben. Mintegy tucatnyi műről tudunk, amibe belekezdett, vagy aminek tervbe vette a megvalósítását, ám végül „csupán” egyetlen operát fejezett be, a Pelléas et Mélisande-ot. Szégyenkezésre persze nincs oka, mert ez az egy opera nagyobbat szólt, mint Jules Massenet (1842–1912) harmincnégy operája együttvéve, hogy egy olyan zeneszerzőbe rúgjak most bele, akit Debussy a kortársai közül – kivételes módon – nagyra tartott.

A Pelléas 1902. április 30-i bemutatóját követő hónapban negyvenhét (47!) kritika és/vagy beszámoló jelent meg a darabról, ami nemcsak a mű forradalmi jelentőségéről árul el sokat, hanem a korabeli Franciaország sajtóviszonyairól is. Ellenőrző kérdés: Hány magyar sajtóorgánum van 2018-ban, amely bármilyen formában beszámol egy operabemutatóról? Szóval a Pelléas et Mélisande kimarad a Hangover merítéséből, mert akárhogy forgattam, képtelen voltam kivágni belőle egy rövid részletet. Tavaly októberben jelent meg a darab legújabb felvétele, Sir Simon Rattle vezényli a Londoni Szimfonikus Zenekart és a káprázatos énekesgárdát, aki teheti, az évforduló alkalmából hallgassa meg az egészet, érdemes. De ha operarészlet nincs is a válogatásban, van benne kamrazene, dal, zongoramű és szimfonikus darab. Nem követtem az életmű kronológiáját, most fontosabb szempont volt, hogy a vasárnap reggeli nehéz ébredésben segítsen Debussy. Bartók Bélának pedig boldog születésnapot!

És akkor az elhangzó darabok: 

0:00 Vonósnégyes – II. Assez vif et bien rythmé
Quatuor Ébène – 2008

Tökéletes ébresztő-zene. Akit a kezdő négy G-dúr akkord nem ráz fel, azt kezelésbe veszi majd a tétel vibráló ritmikája. Egyetlen vonósnégyesét viszonylag korán írta Debussy (mármint ahhoz képest, hogy későn érő típus volt), harmincegy évesen. A II. tétel csupa ötlet, és gyönyörűen rávilágít arra, mekkora baromság Debussyt szőröstül-bőröstül „impresszionista” zeneszerzőnek nevezni. Ennek az élénk és „szögletes” zenének semmi köze az impresszionisták elmosódott kontúrú képeihez és pasztell színeihez. A tételt a francia vonósnégyes, a Quatuor Ébène játssza. Mindenféle zenei stílusban fantasztikusak, érdemes odafigyelni rájuk, októberben jönnek a Zeneakadémiára.

4:04: Mouvement – Images pour piano I.
Kocsis Zoltán (zongora) – 1988

Egy újabb gyors és „szögletes” zene. A címe „Mozgás”, 1907-ben jelent meg a „Képek” című zongoradarab-sorozat részeként. Pörög, pörög, aztán (a válogatásban 6:50-körül) egyszer csak kirepül az éterbe. Ezen a felvételen a másfél éve elhunyt Kocsis Zoltán zongorázik, minden idők egyik legnagyobb Debussy-játékosa. Kevesen vannak, akik úgy képesek előadni Debussy zenéjét, hogy tökéletesen hallani a legapróbb zenei nüanszokat is, mégsem vész kárba az álomszerű atmoszféra.

7:18: Fuvola–brácsa–hárfa szonáta – III. Final
Philippe Bernold (fuvola), Gérard Caussé (brácsa), Isabelle Moretti (hárfa) – 20
12

Még egy gyors, pattogó zene az elejére, ez most kései mű, 1915-ben született. Debussy előtt senkinek nem jutott eszébe, hogy fuvolára, brácsára és hárfára írjon szonátát (utána se sokaknak). Eredetileg hat szonátát tervezett, de végül csak három készült el, ami kár, mert eléggé hardcore hangszerösszeállításokban gondolkodott (az egyik megvalósulatlan darabot oboára, kürtre és csembalóra képzelte el, a másikat trombitára, klarinétra, fagottra és zongorára).

12:00: La flûte de Pan – Chanson de Bilitis
Anne Sofie von Otter (mezzoszoprán), Bengt Forsberg (zongora) – 2013

A három gyorstétel segítségével remélhetőleg sikerült felébredni, elkezdhetjük az alászállást a lélek mélyebb régióiba. „Nincs mit szólnunk, oly közel vagyunk egymáshoz, de dalaink beszélgetni kívánnak, és váltogatva ajkaink egyesülnek a fuvolán” – mesél a dalban a pásztoristennel, Pánnal folytatott flörtjéről Bilitis, a képzeletbeli antik görög kurtizán (a felvételen az isteni mezzoszoprán, Anne Sofie von Otter hangján). A Bilitis-dalok szövegét Debussy egyik legjobb barátja, Pierre Louÿs írta. Eredetileg fordításként adta közre ezeket az egyes szám első személyben megírt prózaverseket, mintha Bilitis valóban létező személy lett volna (egyes irodalmárok meg is kritizálták a „fordítás” pontatlanságait). Debussy legérzékibb dalainak egyikéről van szó: az énekszólam szinte mozdulatlan, a zongorakíséret viszont rendkívül gazdag. A dal végén a békák jelzik, hogy beesteledett (ott brekegnek, a válogatásban 13:57-től), Bilitis pedig siet haza: „Anyám nem hiszi, nem hiszi majd: csak azért maradtam el ilyen soká, hogy elveszett övemet keressem.” (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

14:45: Nocturnes – I. Nuages
Clevelandi Zenekar, vezényel: Pierre Boulez – 1995

Ideális zene az üres tekintettel való fejből kifelé bambuláshoz. „Az ég mozdulatlan képe; lassan, melankolikusan felhők vonulnak át rajta és halvány, fehéres szürkeségben vesznek el” – írja Debussy a zenekari Noktrünök első tételéről, a Felhőkről. Különlegesen kikevert zenekari hangszínek, szokatlan harmóniák, dallamfoszlányok: ezek az összetevői ennek a csodálatos zenének. Pierre Boulez nagyjából úgy vezényli Debussyt, ahogy Kocsis zongorázza: minden apró részletet hallani és mégsem törik meg a varázs. Az 1900-as ősbemutatón megbukott a mű, valószínűleg nem ilyen minőségben szólalt meg.

21:02: Cloches à travers les feuilles – Images pour piano II.
Kocsis Zoltán (zongora) – 1988

Az üres tekintettel való bambuláson túli állapot zenéje. A legszebb absztrakt művek egyike, a semmire sem hasonlító Debussy-féle polifónia mintapéldája: a darab elején az egészhangú skála különböző kivágatai szólnak, jönnek-mennek, fel és alá. „A jávai zene olyan ellenpontot őriz, melyhez képest Palestrina ellenpontja csupán együgyű gyerekjáték – lelkesedik egyik írásában Debussy a jávai gamelán iránt, amit az 1899-es párizsi világkiállításon hallott. – Ha európai elfogultság nélkül hallgatjuk ütőhangszer-játékuk báját, el kell ismernünk, hogy a miénk nem több vándorcirkuszok barbár lármájánál.” Ez volna tehát e sajátos polifónia ihletforrása. Meg állítólag a harangok, hiszen Debussy ezt a címet adta az 1907-es tételnek: „Harangok a lombokon át”. Persze, hogy Kocsis játssza a válogatásban.

25:05: Le Cathédral engloutie – Preludes I.
Kocsis Zoltán (zongora) – 1997

Itt már tényleg nagyon mélyen vagyunk, a tétel címe „Az elsüllyedt katedrális”. Pontosabban ez nem is a címe, hiszen Debussy nem nevezte el 1909 és 1913 között írott prelűdjeit. A kottában az egyes darabok végén, zárójelben szerepel a „cím”. Vagyis maga a zeneszerző hatalmaz fel bennünket, hogy gondoljunk bármire a zene hallgatása közben. Hát gondoljunk! Nekem semmi nem jut eszembe, csak érzem, ahogy a tudatom fölött fokozatosan átveszik a hatalmat ezek a fenséges akkordtömbök. Kocsis játszik. Nyilván.

31:22: Le Balcon – Cinq poèmes de Charles Baudelaire, no. 1
Véronique Dietschy (szoprán), Philippe Cassard (zongora) – 1999

Elmozdulunk a holtpontról. Bár Debussy első Baudelaire-dala ugyanarról a hangról indul, amellyel az Elsüllyedt katedrális befejeződött, a két darabot több, mint húsz év és egy egész világ választja el egymástól. Az 1888-ban komponált Le Balcon még a Wagnerért rajongó Debussy darabja széles gesztusokban mozgó énekszólammal, burjánzóan kromatikus zongorakísérettel. Éppolyan sűrű, túláradó és ellenállhatatlan, mint az eredeti vers.

39:48: Etude pour les cinq doigts
Pierre-Laurent Aimard (zongora) – 2003

A Monsieur Czerny nyomán írott Ötujjas etűd Debussy legszórakoztatóbb műveinek egyike. Aki tanult zongorázni, nyilván találkozott Carl Czerny etűdjeivel, ezekkel a száraz – bár nem haszontalan – ujjügyesítő gyakorlatokkal, amelyek generációkat rettentettek el a zongorista pályától. Debussy mindig is utált gyakorolni, rá tehát semmilyen hatással nem voltak a Czerny-etűdök. C-dúr skálával kezdünk, öt ujjal indulunk felfelé, aztán vissza, ám ekkor egy fura hang zavar bele a gyakorlásba, a fura hangok egyre többen lesznek, végül virtuóz koncertetűddé válik a darab. A kortárs zene iránt elkötelezett nagyszerű francia zongorista, Pierre-Laurent Aimard játssza, lenyűgözően.

42:56: Csellószonáta – I. Prologue: Lent)
Perényi Miklós (cselló), Kocsis Zoltán (zongora) – 19
95

Egy tétel a kései csellószonátából, csak hogy az idén hetvenéves Perényi Miklós csellóhangja se maradjon ki a válogatásból (természetesen Kocsissal játszik). Debussy talán legnemesebb zenéinek egyike, archaizáló nyitó témával, izgalmas hangulati váltásokkal, nagy érzelmi csúcspontokkal és megnyugvást hozó zárlattal.

47:35: La Mer – 3. tétel (Dialogue du vent et de la mer)
Berlini Filharmonikusok, vezényel: Sir Simon Rattle – 2004

Ha már a Pelléas kimaradt, muszáj volt legalább a Tengernek, Debussy egyik legnépszerűbb szimfonikus művének szerepelnie a Hangoverben. A harmadik tétel címe szerint „A szél és a tenger párbeszéde”, ami kezdetben inkább tűnik veszekedésnek (az első ütemekből hollywoodi horrofilm-zeneszerzők generációi tanultak). A végén minden jóra fordul, egyszer csak elindul a rézfúvókon egy masszív, himnikus dallam (a válogatásban 55:01), és akkora Desz-dúr apoteózisban fejeződik be a tétel, hogy a fal adja a másikat. Őrületesen szólnak a Berlini Filharmonikusok Sir Simon Rattle pálcája alatt.

56:05: Syrinx
Emmanuel Pahud (fuvola) – 2000

A masszív zenekari hangzás után záró számként – afféle chill-outként – álljon itt Debussy szóló fuvola darabja a svájci sztárfuvolista Emmanuel Pahud elődásában. „A zene szétszórt erők összessége… – mondja Croche úr, Debussy írásainak visszatérő alakja, a zeneszerző szivarozó, töprengő, csendes, ironikus alteregója. – Mégis kiagyalt dallamot csinálnak belőle! Jobban szeretem egy egyiptomi pásztor furulyájának néhány hangját, a pásztor ugyanis tökéletesen beleillik a tájba, s olyan harmóniákat hall, melyekről az önök értekezései mit sem tudnak…”

A válogatás elérhető Spotify-on is, ha valakinek az kényelmesebb lenne. A címlapfotó: Roger-Viollet/AFP. Sorozatunknak ez már sokadik része volt, a korábbiakat itt lehet meghallgatni