Több ezren tüntettek Oroszországban a leégett pláza miatt

külföld
2018 március 27., 08:51
comments 38

A kemerovói megyei kormányzóság épülete előtt a TASZSZ hírügynökség szerint kedden többezres tömeg gyűlt össze, amely Aman Tulejev, Kemerovo megye kormányzójának lemondását követelte, valamint azt, hogy a hatóságok közöljék az igazi adatokat a tragédiáról. A helyszínre rohamrendőröket vezényeltek. 

Vlagyimir Putyin is a szibériai városba látogatott, ahol arról beszélt, hogy bűnös hanyagság okozta a tragédiát:  "Nem harci cselekmények történnek itt nálunk, és nem is váratlan metánkitörés egy bányában. Ide az emberek, a gyerekek kikapcsolódni jöttek. A demográfiai helyzettel foglalkozunk, és közben ennyi embert veszítünk el, de miért? Bűnös hanyagság és gondatlanság miatt". 

link Forrás

Az orosz állami média beszámolói szerint Putyin az eredeti napirendjét módosítva találkozott a nyomozás eredményeivel szemben szkeptikus polgári kezdeményezés képviselőivel, akiknek elmondta: nincs értelme kételkedni az áldozatok számáról kiadott hivatalos adatokban és hinni a közösségi médiában róluk megjelent, megalapozatlan értesülésekben. Az elnök a felelősök megbüntetését ígérte, függetlenül beosztásuktól. 

Putyin a találkozón szemrehányást tett a város polgármesterének, Ilja Szeregyuknak, amiért az üzletközpontban 2016 óta nem tartottak tűzbiztonsági ellenőrzést.

photo_camera Fotó: DMITRY SEREBRYAKOV/AFP

A vasárnapi tűzvésznek a kedd reggeli hivatalos összesítés szerint 64 halálos áldozata volt. A katasztrófa következtében több mint hatvanan megsérültek, közülük 15-en kórházi ápolásra szorultak. Eddig 25 holttestet - köztük 13 gyerekét - sikerült azonosítani. A mentési munka kedden is folytatódott az üzletközpont leégett részén.

Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) igazgatója a katasztrófáról tartott tanácskozáson elmondta: a körülmények vizsgálata során kiderült, hogy az üzletközpont tűzjelző berendezése március 19. óta nem működött, és javítását elhanyagolták. A kézi riasztó üzemképes volt ugyan, de a létesítményt őrző szolgálat embere nem hozta működésbe. Az épület harmadik emeletén volt a játszószoba és a mozitermek, a vészkijáratokat zárva tartották, feltehetően azért, hogy jegy nélkül senki se juthasson be az előadásokra.

Basztrikin elmondta, hogy a balesettel kapcsolatban öt embert vettek őrizetbe, akik az épület üzemeltetéséért és tűzrendészeti védelméért voltak felelősek. Beszámolója szerint a szakemberek elsősorban az elektromos hálózat meghibásodását feltételezik a tűz lehetséges okaként, de nem zárják ki a nyílt láng használatát sem. Elmondta: megkezdődött annak ellenőrzése, hogy 2013-ban milyen építési engedélyek alapján kezdődött meg az üzletközpont kialakítása a korábban a helyén álló édesipari gyárból. Az SZK vezetője kijelentette, hogy a jelek szerint jelentős szabálysértések történtek az átépítéskor és az üzlethasználati engedélyek kiadásakor. 

Marija Zaharova külügyi szóvivő a Facebookon posztolt bejegyzésében nehezményezte, hogy az Egyesült Államok és Európa nem osztozott őszintén az oroszok bánatában a kemerovói tragédia miatt, ahogy azt Oroszország ellenkező esetben meg szokta tenni, "és semmivel sem indokolt agressziót" követtek el azzal, hogy orosz diplomatákat utasítottak ki. Szavai szerint "ezt nehéz elhinni és nehéz lesz elfelejteni". (MTI, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.