Nem tervezi felülvizsgálni Atiya Khoury magyar letelepedési engedélyét a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal
- ezt a hivatal vezetője, Végh Zsuzsanna mondta Demeter Márta LMP-s képviselőnek.
A 444 és a Direkt36 tegnapi cikkében tárta fel, hogy Khoury, a szíriai diktátor pénzembere is magyar letelepedési engedélyhez jutott.
Demeter cikkünk megjelenése után nyilvánosan is jelezte, hogy országgyűlési képviselőként ki fogja kérni a Bevándorlási Hivataltól az írásunkban megnevezett szír állampolgárokra vontakozó adatokat. A BÁH vezetője Demeternek csütörtökön hivatalosan is elismerte, hogy Atiya Khoury 2014-ben letelepedési kötvényt vásárolt, és ezért meg is kapta a tartózkodási engedélyt. Khoury ezt követően magyar letelepedési engedélyt is igényelt, amelyet 2017 elején kapott meg.
Ez a dátum azért érdekes, mert Khouri 2016 nyara óta szerepelt az Egyesült Államok szankciós listáján, az amerikaiak szerint ugyanis ő Bassar al-Aszad szíriai elnök egyik legfontosabb pénzembere, aki készpénzt mozgat Oroszország, Libanon és Szíria között, és akit emberi jogi jogsértések miatt is felelősség terhelhet.
Demeter Márta betekintést kért azokba az aktákba, amelyek a szíriai férfi magyarországi tartózkodására vonatkoznak, azonban a hivatal nem engedte, hogy megnézze a papírokat. A szíriai férfi családtagjairól semmilyen információt nem közölt a hivatal
Végh Zsuzsanna szerint a hatóságok Khoury biztonsági átvilágítása során nem találtak biztonsági kockázatot, és nem emeltek kifogást az ellen, hogy magyar papírokat kapjanak. Annak fényében sem tervezik utólag felülvizsgálni vagy visszavonni a magyarországi letelepedési engedélyüket, hogy kiderült, Khoury szerepel az Egyesült Álllamok szakciós listáján. A magyar letelepedési engedély birtokában Khoury jelenleg is szabadon utazhat más schengeni államok területén is.
A 444 és a Direkt36 napokkal az első cikkünk előtt megkereste az összes állami hivatalt, beleértve a Bevándorlási Hivatalt is, és rákérdeztünk a két szír állampolgár bevándorlási státuszára, de nekünk akkor nem adtak felvilágosítást.