Márki-Zay kihirdette a legesélyesebb ellenzéki jelöltet mind a 106 körzetben

POLITIKA
2018 április 03., 14:32
comments 399

Az ellenzéki összefogás szimbólumává vált Márki-Zay Péter két hete jelentette be, hogy több pártfüggetlen mozgalommal együtt közzéteszi „a rendszerváltás jelöltjeinek” listáját. Akkor 53 olyan egyéni jelölt neve került fel a rendszervaltas2018.hu-ra, akiket különböző mérések összesítése után a legesélyesebbnek tartanak a kormánypártok legyőzésére. 

Most pedig mind a 106 választókerületben kiválasztottak egy jelöltet.

Ez a lista tulajdonképpen már az összesítések összesítése. A taktikaiszavazas.hu például eleve több felmérésből és választási adatból kalkulál részletesen leírt módszertan alapján, de Márki-Zay csapata ezen kívül a Közös Ország Mozgalom, a Viszlát, kétharmad!, a volt miniszterekből álló V18 és a Számoljunk Együtt Mozgalom eredményeit is figyelembe veszi, illetve az ellenzéki pártokkal is konzultál. (A különböző becslésekről itt írtunk részletesen.)

A márciusi sajtótájékoztató
photo_camera A márciusi sajtótájékoztató Fotó: Halász Júlia

A Közös Ország Mozgalom irodájában tartott sajtótájékoztatón ezek a csoportok jórészt fel is szólaltak. A taktikaiszavazas.hu készítője például arról beszélt, hogy a kormányváltáshoz 70 százalékos részvétel és legalább 500 ezer átszavazó kell. 

Balázs Péter, a V18 vezetője arra emlékeztetett, hogy 2014-ben csak 10 körzetet hozott el az ellenzék, de ők mostanra 53 körzetben látnak esélyes ellenzéki jelöltet. Köztük 20 MSZP-s, 16 jobbikos, 9 DK-s, 4 LMP-s, 2 együttes és 2 független jelölt van. Velük ellentétben Márki-Zay ezen az oldalon mindenhol, vagyis a biztos fideszes körzetekben is ajánl esélyes jelöltet, és a listán feltüntetik, akik a V18-nál is befutók.

„Komoly mérföldkőként értékelhetjük azt, hogy ma több szervezet, amely egymástól részben eltérő ajánlatokat tett a választóknak, harmonizálni tudta a listáit” - mondta a hódmezővásárhelyi polgármester. „Listán mindenki szavazzon a szívéhez legközelebb álló, bejutásra  esélyes pártra, viszont az egyéni jelölteknél mindenkit taktikai szavazásra buzdítunk.” Márki-Zay ezért arra kérte a baloldali szavazókat, hogy szükség esetén szavazzanak a Jobbik jelöltjére, és fordítva.

link Forrás

Az eddigieken felül elindult egy újabb oldal, az orbannakmenniekell.hu, amely a lehető legegyszerűbb formában közli az Esélyes Jelölt kilétét: csak be kell írni a címet, és már dobja is a nevet. (Mármint ha túljut a kezdeti köhögésen, mert egyelőre nem nagyon működik, talán a hirtelen terhelés miatt.)

A sajtótájékoztatón bemutatták a Nyomtass te is! nevű kezdeményezést, amely azt a célt tűzte ki, hogy ingyenesen letölthető és osztogatható kis füzetkékkel ellensúlyozza a kormánypropagandát. A 80-as évek szamizdatjaira emlékeztető kiadvány legújabb számai már nem csak híreket, de választási tanácsokat is tartalmaznak, és az egyes megyék külön verziókat kaptak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.