1500 milliárdot költött az Orbán-kormány sportra

Egy költségeivel elszálló olimpiát is lehetett volna rendezni abból az összegből, melyet Orbán Viktor kormánya fordított a sportra - írja az mfor.hu

2010 óta számolatlanul tolták a pénzt a standionokba, sportcsarnokokba, melyek felépítésével kormányközeli vállalkozókat bíztak meg. Viszont annyira sok pénzt akartak a sportra költeni, hogy a költségvetésből közvetlenül már nem is tudtak annyit kivenni, így 2011-ben jött a TAO - melyről azóta már bíróság is kimondta, hogy közpénz, bármit is állít Szőllősi György. Az mfor matekozásának ez lett az eredménye:

Korábbi sajtóhírekből tudható volt, hogy 

csak stadionokra mintegy 350 milliárd forintot költött el az Orbán-kormány, amiben persze sokat nyom a latba az új 190 milliárdos Puskás Stadion. 

Fotó: M4 Sport

A fociszentélyek mellett uszodákra, multifunkcionális sportcsarnokokra, kézicsarnokokra, a határon túli foci támogatására (csak erre 20 milliárd forintot költöttek az elmúlt 2 évben), tanuszodákra, sportparkokra 454 milliárd forintnyi kiadást összegeztek.

Vagyis csak létesítményekkel kapcsolatban 796 milliárdnál jár a kormány sportszámlája. Ebből a pénzből már egy olimpiát is meg lehetne rendezni - persze, ha nem jellemezné ezeket a játékokat a költségek brutális elszállása. A PricewaterhouseCoopers nemzetközi tanácsadó vállalat 2017 elején 774 milliárd forintra taksálta a 2024-es budapesti olimpia teljes költségvetését - a jellemző költségnövekedések nélkül.

A szakpolitikai kiadásokat (pl. versenysport támogatása, dopping elleni küzdelem) 155 milliárd forintra becsülték az elmúlt évek költségvetései és zárszámadásai alapján.

A rendszer indulása óta 2016-tal bezárólag a zárszámadási törvények alapján valamivel több mint 359 milliárd forint esett ki a TAO miatt a költségvetésből, a tavalyi és az idei költségvetés alapján a kormány számításai szerint további 167 milliárd forintról mondanak le a sport érdekében. 

Vagyis a TAO-nak köszönhetően több mint 526 milliárd forint áramlott a sportba 2011 óta.

A részszámlákat összeadva 1475 milliárd forintra tehető az az összeg, amit az Orbán-kormány a regnálás alatt a sporttal összefüggésben elköltött.

;